elektromos autó

Megjelenik a magyar jogban a környezetkímélő gépkocsi fogalma

2015.06.28.

Egy rendelettervezet szerint ilyennek számít majd az elektromos, valamint a légszennyező anyagot ki nem bocsátó, azaz "nulla emissziós" gépkocsi. Eddig csak a csendes és a kis légszennyezésű gépkocsi fogalmát ismerte a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló, 1990-ben hozott rendelet.

A módosítást a nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett rendelettervezet tartalmazza, amely a kormány honlapján jelent meg.

Az új fogalom szerint az elektromos gépkocsi lehet tisztán elektromos meghajtású, amely csak akkumulátorral rendelkezik, illetve külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi. Ez utóbbi tartalmaz egy belső égésű motort, továbbá akkumulátort is, amelyet külső forrásból is tölteni lehet. A hibrid elektromos gépkocsi hatótávolsága elektromos üzemben legalább 15 kilométer kell, hogy legyen, míg a növelt hatótávolságú hibrid gépkocsié - csak akkumulátorral - legalább 50 kilométer.

A jelenlegi szabályozás szerint a csendes gépkocsi zajterhelése nem haladhatja meg a decibelben meghatározott küszöböt, míg a kis légszennyezésű gépkocsinál a károsanyag kibocsátást szabályozza a rendelet. A nemzeti fejlesztési miniszter kiegészíti a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendeletet is, a szintén a kormány honlapján megjelent tervezetében.

Ebben szerepel, hogy a környezetkímélő gépkocsik hatósági vizsgáztatásakor a környezetkímélő jelleg megállapítása csak gyári kivitelű gépkocsi esetében végezhető el. A műszaki vizsgán az üzembentartó kérheti a korábban megállapított környezetvédelmi osztályba sorolás módosítását, hogy az megfeleljen valamelyik új kategóriának.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a....
2026.03.22
Ezek még nem repültek, csak egy repülő látszatát akarták sugallni.   ..
2026.03.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Megint üres a tank. ..
2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....