biztosítók

Megjelent a Magyar Biztosítók Évkönyve 2017

2017.09.03.

A magyar fuvarozási vállalkozások minden adminisztratív korlátozás ellenére teret nyernek a nyugat-európai piacokon. Ennek bizonyítéka a hazai szállítmánybiztosítási piac stabil növekedése is, derül ki egyebek mellett a hazai biztosítók 2017-es évkönyvéből, amelyet most tett közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A május végéig leadott társasági mérlegek adataiból elkészült az egyik első részletes ágazati elemzés. Az ebből kirajzolódó tendenciák érdekes részletekkel gazdagítják az elmúlt évnek nemcsak a biztosítási, de szélesebb kitekintésben a gazdasági és társadalmi folyamatait is. Így például abban, hogy a szállítmánybiztosítási szerződések száma tavaly több, mint 80 százalékkal megugrott és a díjbevételek is stabilan növekedtek, fontos szerepe van a magyar fuvarozási vállalkozások térnyerésének a nyugat-európai piacokon. Bár az ottani fuvarozók a saját kormányaiknál igyekeznek elérni a piacukat védő jogi korlátok bevezetését a közép-európai versenytársaikkal szemben, ám ezek a törekvések a tényleges üzleti volumenben még nem érzékelhetőek. A közép- és kelet-európai fuvarozók tevékenységét azonban megnehezítik a tőlük megkövetelt biztosítási fedezetek is. Egyre speciálisabb igények merülnek fel, s az ezekre való reagálás a biztosítók számára is külön feladatot jelent.

A változatlanul erős díjverseny ellenére a biztosítók igyekeznek a növekvő kockázattal arányos díjakat elérni. Ezek növelése annál is indokoltabb, mivel 2016-ban bizonyos kárkategóriában 60 %-os növekedést is érzékeltek egyes biztosítók. Nagymértékben nőttek a közlekedési balesetekhez kapcsolódó árukárok. Ez beleillik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál is tapasztalt kár darabszám-növekedés tendenciájába, derül ki az évkönyvből. De míg ott ez főként a személygépkocsi állomány több mint százezres bővülésének valamint a csökkenő üzemanyagárak következtében megnövekedett gépjárműhasználatnak volt a sajnálatos velejárója, addig a szállítmányozási területen a károk számának növekedésében szerepet játszott például az Európát érintő menekültválság is. A menekültek nagyon gyakran használják „közlekedési eszközként” a teherszállító járművek rakterét. Különösen az élelmiszerszállítmányoknál fordul elő – a szigorú élelmiszerhigiéniai előírások miatt, – hogy a címzett visszautasítja a teljes szállítmányt, függetlenül a tényleges károkozás mértékétől. Ez a szállítmányozó és fuvarozó cégeket is új kihívások elé állítja, és ennek a kártípusnak a kezelése egyre komolyabb problémát jelent a biztosítóknak is. A kockázat növekedése még inkább indokolttá teszi, hogy a biztosítók megalapozottan, az ügyfél és fuvarozó tevékenységének minél jobb megismerése után vállalják a kockázatot.

Az évkönyvből megtudható az is, hogy az ágazatban a tavalyi, több mint öt százalékos növekedéssel a 920 milliárd forintot megközelítő díjbevétel már majdnem elérte a válság előtti, 2007-es szintet. Az életbiztosítási szerződések száma 5 százalékkal csökkent az előző évihez képest, a nem életbiztosítási szerződéseké viszont összességében 1,7 százalékkal emelkedett. Az életbiztosítási bevétel szerényebb mértékben, a nem életbiztosításoké viszont jelentősen növekedett 2015-höz képest, így a teljes díjbevételen belül már kisebb az előbbi aránya. (Az előző évi 51,3 százalékról 49,6 százalékra csökkent.)

Az évkönyv megjelenésének pillanatában a hazai piacon 24 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaságnak volt tevékenységi engedélye, közülük 21 tagja a szövetségnek, míg a 19 biztosító egyesület közül egy, a 17 EU tagállami fióktelepi biztosító közül öt. Négy társaság piaci részesedése haladja meg a tíz százalékot, így együtt közel a piac felét fedik le.

Részletes elemzések és táblázatok a http://www.mabisz.hu/hu/piaci-adatok-jelentesek.html linken olvashatók.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....