fejlszetés

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út tervezése

2017.10.12.

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése, az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

A témában tartott csütörtöki sárbogárdi sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2x2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, amely alapján 2023-ban megindulhat a nagyberuházás - tette hozzá.

Az államtitkár az M8-as megépítését az egész ország számára kiemelt fejlesztésnek nevezte. A három meglévő autópálya (M7, M6, M5) haránt irányú összekötésével és a most épülő - Kecskemét és Békéscsaba közötti - M44-es úthoz való csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugat irányú közlekedési útvonal - emelte ki.

Az MTI kérdésére közölte, hogy a M7-es autópálya és Kecskemét közötti út mintegy 110-120 kilométeres hosszú lesz.

Homolya Róbert szerint a fejlesztés a Balaton megközelíthetőségét könnyebbé teszi az ország délkeleti részén élőknek, továbbá tehermentesítheti a Budapest környéki M0-s forgalmát. Megjegyezte, hogy a kormányzati döntés értelmében a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az előkészítő munkálatokra hamarosan kiírja a közbeszerzést.

(a kép illusztráció)

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2500 milliárd forintból 900 kilométernyi új gyorsforgalmi út épül Magyarországon a következő időszakban, az év végéig a fejlesztések 80-90 százalékát megkezdik. Az úthálózati fejlesztések 2022-ig megvalósulnak, így valamennyi megyeszékhely elérhetővé válik gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya az országhatárig ér majd.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy a kormány a 2022 utáni útfejlesztéseknél már a gyűrű- és haránt irányú útfejlesztéseket, a nagy ipari teljesítménnyel vagy nagy idegenforgalmi potenciállal rendelkező városok gyorsforgalmi összekötését helyezi előtérbe. Ennek értelmében az M8-as út mellett megépülhet a Szeged-Debrecen közötti út, vagy elkészülhet az M1-es autópálya Budapest-Győr közötti háromsávosítása.

Varga Gábor, Sárbogárd fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az M8-as út megépítése 1994 óta folyamatos választási kampánytéma, de a politika mindig adós maradt még az előkészítéssel is.

(a kép illusztráció)

Rámutatott, hogy az M7-es autópálya gazdasági szempontból is kettéosztja Fejér megyét, egy fejlettebb északi és egy fejletlenebb déli térségre. Szerinte az M8-as orvosolhatja a déli térség problémáit, amelyet a munkahelyek hiánya idéz elő.

Dorkota Lajos, a Fidesz dunaújvárosi választókerületi elnöke, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetője kiemelte, hogy a kereskedelem és az ipar azokat a területeket részesíti előnyben, amelyek gyorsan és olcsón megközelíthetők. Megjegyezte, hogy Sárbogárd térsége ettől szenved hosszú évek óta, de a fejlesztés révén munkahelyek jöhetnek létre a városban.

Emlékeztetett arra, hogy a közeljövőben a Modern városok program keretében négymilliárd forintból négy számjegyű utak újulnak meg, így a Dunaújváros-Sárbogárd közötti és a Paks irányába tartó is.

Galambos Dénes, Dunaújváros fideszes parlamenti képviselője szerint az M8-as megépülésével ismét fókuszba kerülhet a dunai vízi szállítási útvonal. Másik fontos szempontnak nevezte, hogy a beruházással Dunaújváros valódi logisztikai csomóponttá válhat. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....