légi közlekedés biztonsága

Meglepő következménye lehet a Germanwings tragédiájának

2015.04.21.

Már dolgoznak azon a technológián, amely lehetővé tenné, hogy a repülőgépek vészhelyzetben távvezérelhetőek legyenek, állítja a német légügyi hatóság.

Kivennék a kezükből az irányítást. De ki veszi kézbe helyettük: a jó fiúk vagy a rosszak?

A vizsgálatok jelen állása szerint a másodpilóta Andreas Lubitz zárta ki kapitányát a pilótafülkéből, és szándékosan vezette a Germanwings utasszállítót egy francia hegyoldalnak március 24-én, 150 ember halálát okozva. A 4U9525 járat megmentésére lett volna nyolc perc, de a hatóságok képtelenek voltak a beavatkozásra.

Axel Raab, a német légiforgalmi irányítási hatóság (DFS) egyik vezetője elmondta az NBC News-nak, hogy a német hatóságok vizsgálják,hogy lehet kidolgozni azt a rendszert, amely lehetővé tenné a gépek távirányítását. A New York-i ikertornyok elleni támadások, a 9/11 óta az Európai Unió és számos vállalat, beleértve DFS-t is, elindított egy kutatási projektet a repülőgépek automatikus leszállásának kifejlesztésére.

A légitársaságok óvatosan fogadták a kezdeményezést. A Lufthansa Csoport, a Germanwings anyavállalata azt mondta, felfigyeltek az új javaslatokra és értékelik azokat, együttműködve partnereikkel. Egyes szakértők eközben arra figyelmeztettek, hogy biztonsági kockázatokat jelentenek azok az adatfolyamok, amelyek a földi rendszerek és repülőgépek között zajlanak.

Az Egyesült Államok Kormányzati Ellenőrzési Hivatal közzétett egy jelentést, amely szerint a repülőgépek egyre nagyobb része csatlakozik az internetre. Biztosítani kell, hogy kizárható legyen a jogosulatlan távoli hozzáférés a repülőgépek irányítási rendszereihez.

Ennek ellenére a Germanwings targédiája új lendületet adott annak kutatási projektnek, amely szerint a légügyi hatóságok megpróbálnak beavatkozni a repülőgép rendszereibe, ha a pilótafülkében vészhelyzet alakul ki. (NBC)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....