repülés

Megmentik vagy elfoglalják az Alitaliát?

2014.08.21.

Több hónapnyi tárgyalás után hivatalosan is bejelentette az arab Etihad légitársaság, hogy meg kívánja venni az olasz állami Alitalia 49 százalékát. Az Európai Bizottság eközben vizsgálódik az Abu-Dzabi központú cég korábbi európai terjeszkedése miatt.

Ma még versenytársak, jövőre csoporttársak lehetnek

Sokan abban bíznak, hogy megmenekülhet a nagy múltú európai légitársaság a csődtől, miután a közelmúltban bejelentették, az Öböl-menti Etihad meg kívánja venni az Alitalia 49 százalékát 387,5 millió euróért, azaz 520 millió dollárért. Emellett a két fél együttesen 1,76 milliárd eurót fektet be az Alitalia fejlesztésébe, átalakításába, hogy az 2017-re nyereségessé váljon.

Az olasz nemzeti légitársaság az utóbbi években masszívan veszteséges volt, tavaly decemberben a közvetlen csődtől kellett megmenteni 500 millió euróval. A pénz egy részét az olasz állami postán keresztül juttatták a cégnek, ami több uniós légitársaság vezetőit felbőszítette. A konkurensek egyike, a British Airways és az Ibéria anyavállalata, az IAG a postától származó támogatást tiltott állami támogatásként értékelte, s emiatt megtámadta az ügyletet az Európai Bizottságnál.

Még nagyobb hullámokat vetett az a hír, hogy az olasz tulajdonos állam tárgyalásokat kezdett az Európában agresszíven terjeszkedő Öböl-menti Etihad légitársasággal. A német Lufthansa februárban az Európai Bizottsághoz fordult, hogy akadályozza meg az Alitalia és az Abu-Dzabi központú légitársaság pénzügyi megállapodását. A Lufthansa azért fordult a bizottsághoz, mert álláspontja szerint az Etihad – amely korábban az Air Berlinben, az ír Aer Lingusban és a Virgin Australiában, azóta pedig az európai, bár még nem EU-tag Szerbia nemzeti légitársaságágban is üzletrészt vásárolt – állami támogatást kap, ennek segítségével terjeszkedik Európában, ebből fakadó előnyük pedig piactorzító hatású.

Az Európai Bizottság áprilisban hivatalos vizsgálatot indított az Etihad terjeszkedése ügyében. A bizottság levélben értesítette Németország és Szerbia kormányát, és ebben részletes információkat kért az Etihad pozíciójáról a társaságok vezetésében. Az Abu-Dzabiban bejegyzett Etihadnak a vizsgálat nem volt jó hír, tekintettel arra, hogy az Air Berlinben meglévő 29,2 százalékos tulajdonrészét 49 százalékra kívánja emelni.

Az Alitalia megvásárlása komoly kihívás lenne a három nagy európai légif uvarozó csoportnak. A német Lufthansának, a brit vezetésű IAG-nak, és az Air France–KLM-nek – utóbbi kisebbségi tulajdonosa az Alitalia-nak – részint a diszkont légitársaságok árversenyével, részint az unión kívüli arab, török és távol-keleti cégek interkontinentális versenyével kell megküzdenie. Utóbbiakat nem köti az uniós előírás, hogy a kormányok nem támogathatják a piaci szereplőket. Márpedig az Öböl-menti olajállamok vezetői hatalmas pénzekkel fejlesztik a légitársaságaikat, és azoknak nem kell nyereséget kimutatniuk negyedévről negyedévre, mint európai versenytársaiknak. Az uniós légi cégek most attól tartanak, hogy az Etihad az Alitalia hálózatának bekebelezésével jelentős európai belpiacot szerezhet magának.
 

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 14-i számában

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....