Stellantis

Megmutatta új, középkategóriás padlólemezét a Stellantis

2023.08.16.

Carlos Tavares szerint több mint két év kompromisszummentes munkája van az STLA Medium padlólemezben, amire évi 2 millió autó gyártását tervezik. 

Még két évvel ezelőtt jelentette be a Stellantis, hogy új építőkészlet struktúrával kívánja leváltani a jelenlegi temérdek padlólemezt, amivel rendelkeznek a PSA és az FCA egybeolvadása óta. Az új padlólemez családot STLA-nak nevezték el (ami egyébként egyben a Stellantis rövidítése is a tőzsdén), és a korábbi 12-ből mindössze 4-re korlátozzák az elérhető padlólemezek számát: Small, Medium, Large és Frame. Míg az első kettő a korábbi sikeres EMP/CMP családra épül, addig a felsőkategóriás alapját a Giuliaból is ismerős Giorgio adta. A Frame értelemszerűen az alvázas haszonjárművek alá kerül.

Most először a Medium padlólemezről osztott meg több információt a Stellantis, ami, társaihoz hasonlóan, már a kezdetektől villanyautókhoz lett tervezve. Akár 4300-4900 mm hosszú is kaszni is kerülhet rá, ami széles skálán lefedi az alsó- és felsőközépkategóriát. A tengelytávolság 2700-2900 mm között mozoghat. Konfigurálható lesz első- és összkerékhajtással is, ráadásul akár 22 cm-es hasmagasságot is megenged, így crossoverek és SUV-k alá is alkalmas. Sőt, még motorteljesítmény szempontjából is elég pontos határértékekkel dolgoznak: a minimum lóerő 215 lesz, míg a maximum 382.

A legnagyobb akkumulátorcsomag, amit el tud nyelni, akár 98 kWh-s is lehet, és lesznek Standard és Performance akksik is a Stellantis kínálatában. Míg előbbi akár 500 km hatótávval kecsegtet, addig utóbbi akár a 700 km emissziómentes közlekedést is elérhető egyetlen töltéssel. Ami talán még fontosabb, hogy akár 400-voltos töltést is megengedhet a struktúra, de egyébként is a kategóriája legjobb energia felhasználást, töltési idejét és konnektivitását ígéri a Stellantis. A percenkénti 2,4 kWh-s töltés és az akár 14 kWh/100 km-es fogyasztás legalábbis elég ígéretesen hangzik, kérdés, hogy hány modellben valósul majd meg igazából. A tét nagy, hiszen évi 2 millió autó építését tervezi csak az STLA Medium padlólemezre a Stellantis világszerte.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....