Tesla

Megnyitotta első európai üzemét a Tesla

2022.03.22.

Elkezdődött a termelés kedden a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében.

A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak. A hatmilliárd eurós (2200 milliárd forint) beruházást jelentő Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy "a német egység működik" - emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült. Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy "globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra", a világot átszövő gazdasági kapcsolatok felszámolására, mert az a jólét jelentős csökkenésével járna - mondta a kancellár.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója aláhúzta, hogy a Grünheidében gyártott "minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé". Robert Habeck gazdasági miniszter az évi 500 ezer autó összeszerelésére tervezett gyár - hivatalos nevén Gigafactory Berlin Brandenburg - megnyitója előtt tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy a Tesla rekordidő alatt építette fel az üzemet, méghozzá állami támogatás nélkül.

A beruházás gyorsasága azzal magyarázható, hogy a Tesla már a végleges hatósági engedélyek előtt elkezdte az építkezést, a saját kockázatára. Ez Németországban még új vállalkozói hozzáállást, kultúrát jelez - fejtette ki a Zöldek politikusa, megjegyezve: miniszterként azért dolgozik, hogy sok más területen is meghonosodjék a "Tesla-sebességű" működésmód.

Arról is szólt, hogy az amerikai cég azért választotta Németországot első európai üzeméhez, mert bízik a német "mobilitási fordulatban", azzal számol, hogy az egész ország közlekedése átáll a megújuló energiaforrásokra épülő elektromos meghajtási technológiára.

A Tesla projektje egy sor további beruházást vonzott a térségbe, a Berlin körül elterülő Brandenburg tartományba. A német BASF - a vegyipar egyik legnagyobb szereplője - katódgyárat épít, amelyben évente 400 ezer elektromos autóhoz gyártanak akkumulátorhoz való elektródákat, a kanadai Rock Tech Európa legnagyobb lítiumfeldolgozó üzemét tervezi a tartományban, az elektromos meghajtású teherautókhoz gyorstöltő berendezéseket gyártó amerikai Microvast pedig az európai központját telepíti Brandenburgba.

Ugyanakkor a Tesla beruházása kezdettől komoly lakossági ellenállás mellett zajlott. A környék lakói és környezetvédő szervezetek tiltakoztak a többi között azért, mert a melléképületekkel és az elkészült gyártmányok parkolóival együtt 302 hektárt elfoglaló üzemhez kivágtak egy egész erdőt, és attól tartanak, hogy a gyár évi 1,4 millió köbméteres - negyvenezres település fogyasztásának megfelelő - vízfogyasztása ivóvízhiányt okozhat az eleve egyre szárazabb éghajlatú vidéken. A beruházás bírálói a megnyitóra is szerveztek tüntetéseket, amelyeken több százan vettek részt.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....