repülőgép

Megrendelték az első példányt a magyar fejlesztésű, pécsi gyártású repülőgépekből

2019.08.24.

A Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, kompozit testű repülőgépeit oktatásra használják majd.

A reptér nyílt napján, szombaton, ünnepélyes keretek között aláírt szerződés értelmében a cég Fusion 213 típusú oktató repülőgépét a pilótaképzéssel foglalkozó MultiFly Kft. vásárolja meg.     

Boros László, a pécs-pogányi reptéren ötmilliárd forintos beruházással gyártó- és összeszerelő üzemet létrehozó Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a  próbaüzem küszöbön álló megindulása után jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyáruk, s évi 80-90 - nagyobbrészt exportra szánt - repülőgép előállítását végzi majd. Kitért arra: létesítményeikben jelenleg hetvenen dolgoznak, az év végén már 110-120 munkatársra lesz szükségük, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhatnak.

Muity György, a Pécsi Tudományegyetem Kancellária Pályázatmenedzsment és Innovációs Igazgatóságának vezetője közölte, ősszel felsőoktatási szakképzés formájában kétéves pilótaképzés indul az universitas műszaki karán. A hallgatókat a reptéren képzik majd a Magnus által előállított gépekkel, a MultiFly Kft. oktatóinak segítségével.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a fejlesztések kapcsán írt levelében kiemelte: a kormányzat támogatásával megvalósult pécs-pogányi repülőgépgyártó és -fejlesztő bázis hozzájárul a hazai járműgyártási képességek növeléséhez, kedvező hatásai a technológiai fejlődésen és a munkahelyteremtésen túl az oktatási együttműködésben is megmutatkoznak. Kitért arra, hogy a régió felzárkózásának egyik alapvető feltétele a közlekedési infrastruktúra további fejlődése, hiszen a jobb megközelíthetőséggel jobban hasznosulhatnak az egyedülálló idegenforgalmi adottságok, megerősödhet az ipari háttér. Hozzátette, a pécs-pogányi repülőtér az ipari háttérre építve kiváló helyszíne lehet a pilótaképzésnek, a fejlesztési tervek megvalósulása lehetővé teheti a repülőklubok újjáélesztését is.

A rendezvényen kiosztott írásos összegzés szerint a Magnus és a Multifly Kft. együttműködése nemcsak szimulációs környezetet biztosít a Pécsi Tudományegyetemen tanuló pilótajelöltek számára, hanem elősegíti a személyzettel és utasokkal kapcsolatos egészségügyi kutatások megkezdését, valamint további K+F+I projektek megvalósítását is. Ezek főbb elemei az alternatív meghajtású repülőgépek hatótávjának növelése, valamint a gépek széles körű alkalmazhatóságának kialakítása, a többi között mentési, betegszállítási profilok mentén.

A Magnus korábbi ismertetése szerint a cég a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és a fenntartási költsége, mint más repülőknek. 

A magyar kormány az összesen 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

A fejlesztések során egy több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzem létesült, emellett egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és egy 300 négyzetméteres irodahelyiség épült. A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a kompozitüzem termelése hamarosan megkezdődik.

A nyilvános cégadatok szerint félmilliárd forintos saját tőkével rendelkező Magnus Aircraft Zrt. nettó árbevétele 2017-ben 175 millió, 2018-ban pedig 320 millió forint volt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 5 millió forintról tavaly 12 millió forintra nőtt.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....