Ausztria

Megugrott az alternatív hajtású autók részaránya Ausztriában

2021.11.11.

A január-októberi periódusban nagyjából ugyanannyi személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában mint egy évvel korábban, ezen belül azonban számban és részarányban is lényegesen nőttek az alternatív hajtású autók az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich szerdán publikált jelentése szerint - írja az MTI.

A januártól októberig terjedő periódusban 204,6 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbinak, mindössze 0,1 százalékkal marad el attól. A válság előtti bázishoz, 2019 január-októberi periódusához képest, amikor 283,4 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba, az elmaradás 27,8 százalék.

Az év elejétől nézve a forgalomba helyezések száma nagyjából meg is felel az egy évvel korábbinak, októberben viszont már jóval kevesebb volt: 14,7 ezer, ami 39,2 százalékos visszaesés 2020 októberéhez képest.

A január-októberi szinte változatlan forgalomba helyezéseken belül a dízelmotoros autók száma 35,1 százalékkal csökkent, a benzineseké pedig 13,0 százalékkal. Nagymértékben nőtt viszont az alternatív hajtású autók száma, az akkumulátoros, teljesen elektromos hajtású (BEV) autók száma 151,5 százalékkal, a dízel-hibrid autóké 97,4 százalékkal, a benzin-hibrid autóké pedig 87,1 százalékkal nőtt.

A forgalomba helyezéseken belül a legnagyobb részaránya a benzines autóknak volt január-októberben, 39,1 százalékos. A második legnagyobb részarányban az összes alternatív hajtású autó együttesen 36,6 százalékot ért el, a dízeles autók pedig 24,2 százalékot. A benzin-hibrid autók 18,1 százalékban, a teljesen elektromos autók 12,9 százalékban, a dízel-hibrid autók pedig 5,6 százalékban képviseltették magukat a január-októberi forgalomba helyezések között.

Az októberi forgalomba helyezésekben az alternatív hajtású autók érték el a legnagyobb arányt, 44,8 százalékot, ami nagyjából tíz százalékponttal haladja meg a benzinesek 33,9 százalékos részesedését és duplája a dízelesek 21,3 százalékának.

Márkák szerint a legnagyobb részarányt a VW vívta ki magának a január-októberi forgalomba helyezésekben, 15,6 százalékosat. A második helyet a Skoda szerezte meg 8,8 százalékkal, mögötte a Seat 6,6 százalékkal, majd a BMW 6,3 százalékkal. Az előző évihez képest az Audi növelte a legnagyobb mértékben az eladásait, 23,1 százalékkal, majd a Fiat 17,6 százalékkal, a BMW 4,1 százalékkal és a VW 2,0 százalékkal. A legnagyobb csökkenés a forgalomba helyezések számában a Renault márkánál volt, 15,6 százalékos. A Hyundai 12,8 százalékkal, a Skoda 11,6 százalékkal, a Ford 6,7 százalékkal kevesebb autót adott el, míg a Mercedes 2,3 százalékkal, a Seat pedig 2,2 százalékkal kevesebbet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....