útépítés

Megújul 77 kilométernyi útszakasz Békés megyében

2016.05.26.

Kormányzati és európai uniós forrásból összesen 77 kilométernyi útszakasz újul meg Békés megyében - hangzott el csütörtökön Kondoroson, a projektnyitó sajtótájékoztatón.

Dankó Béla Békés megyei útügyi biztos elmondta: a kormány országos program keretében 69 milliárd forintot szán fő- és mellékutak felújítására, ebből Békés megye 2,5 milliárd forintos keretösszeget kap, amiből négy, összesen 17 kilométernyi útszakasz újul meg.     Két szakasz a 44-es számú főutat érinti, összesen 7,6 kilométer hosszan, Kondoros, illetve Szarvas térségében. Körösladánynál 1,6 kilométer hosszan a 47-es főúton javítják ki az útburkolatot. Emellett megújul az Okány-Vésztő mellékútvonal is - fejtette ki.     Dankó Béla elmondta: a programra szükség van, ugyanis "Békés megye útjainak jelentős része nagyon rossz állapotban van".

Az e-útdíj bevezetése óta egyharmadával nőtt a forgalom a 44-es úton, ami hozzájárult az útburkolat további romlásához - tette hozzá.     Szavai szerint, ha elkészül az M44-es gyorsforgalmi út, az csökkenti a 44-es főút terhelését.     Vantara Gyula megyei fejlesztési biztos kifejtette: 2017-ben további útfelújítási programok indulnak Békésben. A Területfejlesztési Operatív Programból (TOP) 3,6 milliárd forintot 13 útszakasz, összesen 27 kilométernyi út megújítására fordítanak.     A jövő évi megyei útfejlesztési programban pedig 20 szakasz, összesen 33 kilométer út megújítása szerepel 4,3 milliárd forintból.     Vantara Gyula az MTI kérdésére válaszolva közölte: a 2017-es megyei útfejlesztési programot május végén véglegesítik, így némileg még módosulhat, reményei szerint bővül a lista.     Virág Mihály, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója elmondta: a Dankó Béla képviselő által említett négy szakaszon megtörtént a munkaterület-átadás, Kondoroson a tényleges munkálatok is megindultak. A közbeszerzésen kiválasztott Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. a kivitelezést legkésőbb november 8-ig fejezi be.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....