General Motors

Megújuló energiára áll át a GM 2025-től

2021.10.16.

Begyorsítja zöld törekvéseit a General Motors az USA-ban. A tervezettnél huszonöt évvel korábban szeretnének karbonsemlegesek lenni.

Még 2016-ban jelentette be a General Motors, hogy 2050-re kizárólag megújuló energiaforrásokat fog alkalmazni. Azonban úgy tűnik, hogy törekvéseik sikeresebbek, mint azzal számoltak. Friss bejelentésükben már 2025-öt célozzák meg a teljes átállásra, noha ez kizárólag az Egyesült Államokbeli gyáraikra vonatkozik. „Tudjuk, hogy a klímaváltozás prioritás, és minden cégnek törekednie kell a karbonsemleges működésre még jobban és még gyorsabban.” – tette hozzá Kristen Siemen, a GM fenntarthatóságért felelős vezetője.

Hogy valóban folyamatosan nyomonkövethessék gyáraik széndioxid kibocsátást, együttműködést kötöttek a PJM Interconnection és a TimberRock szervezetekkel is. Így könnyen megállapíthatják meg, hogy mikor szükséges felhasználniuk a eltárolt megújuló energiaforrásokat, ezzel csökkentve a gyártósorok fosszilis lábnyomát. Állítólag még az új villanyautóik sofőrjeit is szeretnék bevonni, akik visszajelzéseikkel, vezetési adataikkal segíthetnek az elektromos autózást még zöldebbé tenni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....