Toyota Motor Company

Megújuló energiát előállító létesítményekbe fektet a Toyota

2018.09.21.

A SPARX és a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, környezetbarát hibrid elektromos modelljei mellett az abszolút zöld hidrogén üzemanyagcellás autók vezető fejlesztőjeként ismert Toyota bejelentette a SPARX által létrehozandó Mirai Megújuló Energia Alap (Mirai Renewable Energy Fund) tárgyában született megállapodásukat. Ennek lényege, hogy megújuló energiát termelő létesítményekbe fektetnek a Toyota részvételével.

Az alap vezérlő elve a megújuló energia terjesztésének és felhasználásának elősegítése egész Japánban azzal a céllal, hogy tovább javítsák a regionális gazdasági fejlődés lehetőségeit, illetve Japán önállóságát az energiaellátás terén. A Toyota arra számít, hogy az alapba történő befektetésének köszönhetően a jövőben kedvezőbb feltételekkel jut áramhoz gyártóüzemei, elektromos járművei és márkakereskedései működtetéséhez a „Környezetvédelmi Kihívás 2050” terv célkitűzéseinek megfelelően, miközben ezzel párhuzamosan támogatja a tiszta energiaforrásokat maximális mértékben hasznosító, mérsékelt szénkibocsátású társadalom megvalósulását. Az alap neve egyébiránt azért is beszédes, mert a Mirai nem csak jövőt jelent japánul, de egyben a Toyota világelső sorozatgyártott abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó személyautójának neve is. A 25 éves időtartamra létrehozott, 30 milliárd yen (mintegy 73 milliárd forint) tőkével létrehozott Mirai Megújuló Energia Alap  olyan megújuló energiát termelő létesítményekbe fektet  majd, amelyek nap, szél, víz, biomassza vagy épp geotermikus energiát használnak fel az áram előállítására.

Mindez kiválóan beleillik a Toyota által is támogatott a megújuló energiahordozók 100%-os hatásfokú felhasználását lehetővé tevő, teljesen zöld hidrogén alapú társadalom szellemiségébe. A Toyota egyébiránt nem csupán hidrogén üzemanyagcellás személyautót kínál, portfóliójában már helyet kapott a jövő zöld energiahordozójával hajtott targonca, busz és teherautó is, de egy a hidrogén üzemanyagcellás technológia segítségével a világot megkerülő kísérleti hajózási projektben is részt vesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
..
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....