jótékonyság

Megvalósult minden Knorr-Bremse támogatott jótékonysági projekt

2017.05.28.

Tavaly a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 17 millió forint (közel 55.000 euró) támogatást adott 9 helyi iskolának, alapítványnak. A támogatásokat az intézmények infrastruktúra fejlesztésre, egészségmegőrzésre, oktatási eszközök beszerzésére fordították. Május 15-én, hétfőn átadásra került a a felújított tornaterem Vásárhelyi Pál Általános Iskolában, ezzel megvalósult az utolsó projekt is.

Az átadón jelent volt Varga-Papp Szilvia, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft HR vezetője, aki örömmel mondta el, hogy egyre több önkéntes kollega jelentkezik a cégcsoport Local Care elnevezésű jótékonysági programjára, melynek keretében tavaly a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. már 9 intézményt tudott támogatni. Köztük volt a Bolyai Gimnázium, mely fizika termének eszközbeszerzését tudta ilyen módon megvalósítani, az Arany János Általános Iskola, ahol új távolugrópálya épült, a Klapka utcai Bölcsőde, ahol játékokat szereztek be, valamint a II Rákóczi Ferenc Általános Iskola, ahol az iskola udvara került felújításra. A legtöbb helyen a cég dolgozói önkéntes munkában segítették a felújítási és helyreállítási munkálatokat.

A Knorr-Bremse jótékonysági szervezete, a Knorr-Bremse Global Care e.V. 2015-ben ünnepelte 10 éves fennállást. 2005 óta a szervezet 200 projektet támogatott 58 különböző országban és közel 650.000 rászorulóhoz jutott el segítség a szervezeten keresztül világszerte. A Global Care a fenntarthatóság mellett kötelezte el magát, erre utal "Kilátást nyújtunk a rászorulóknak" mottója is. A nyertes pályázók ennek megfelelően a támogatást iskolaudvarok felújítására, kültéri sporteszközök beszerzésére, tornatermem felújítására, bölcsőde udvarának megújítására, szabadtéri játékok beszerzésére, mozgássérült fiatalok közösségi terének fejlesztésére, szemléletes oktatás fejlesztésére fordíthatták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....