autópálya-építés

Megvan a nyomvonala a harmadik Erdély felé épülő sztrádának

2021.04.21.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába - jelentette be szerdán a minisztérium.

Az első négysávos összeköttetés az M43 átadása, 2015 óta járható Szegedtől Makó érintésével Arad és Temesvár felé. Tavaly óta használhatják az autósok teljes hosszban az M35 és M4 Debrecen, Berettyóújfalu utáni szakaszait, amelyek Nagyvárad irányába teremtettek magas színvonalú kapcsolatot - idézte fel az ITM.

A magyar és a román kormány képviselői a kétoldalú gazdasági vegyesbizottság legutóbbi ülésén, idén áprilisban írtak alá megállapodást a Mátészalka-Csenger és Óvári-Szatmárnémeti közötti gyorsforgalmi út létesítéséről. Az innovációs tárca Parlament elé most benyújtott javaslata a dokumentum törvényben való kihirdetését kezdeményezi.

A megállapodás a fejlesztések összehangolt megvalósításáról szóló szándék megerősítése mellett a határmetszéspontot is rögzíti. Az új útkapcsolat Csenger térségében, a Szamostól délre keresztezheti az országhatárt. Románia schengeni csatlakozásáig a nemzetközi forgalom egy Magyarország területén kialakítandó határátkelőhelyen haladhat majd.

Az összesen 43 kilométeres M49 fejlesztésének előkészítése két ütemben zajlik. Az M3 autópályától Porcsalmáig tartó szakasz kivitelezési közbeszerzése a nyáron megkezdődhet. Eredményes eljárás és forrásbiztosítás esetén a munkálatok befejezését 2025-re tervezik. Az országhatárig tartó folytatás terveinek elkészítésére a közeljövőben köthetik meg a szerződést. A kiviteli tervek leszállítása egy éven belül várható.

A kormány azon dolgozik, hogy a hazai közutak az ország minden részében a nemzetközi hálózatba kapcsolódó, európai színvonalú hozzáférést biztosítsanak a közlekedőknek - áll a közleményben. Míg 2010-ben mindössze három országhatár volt elérhető autópályán vagy autóúton, 2025-re tizenegy határállomásig juthatunk majd el gyorsforgalmi utakon. Jelenleg is zajlik például az M6 befejező szakaszának és az M30 Miskolc utáni folytatásának építése.

Az ITM hozzátette: a magyar-román közlekedési kapcsolatok nemcsak közúton fejlődnek. Előkészületben van a Budapest-Kolozsvár-Bukarest gyorsvasúti kapcsolat megvalósíthatósági tanulmánya. A szakértők a Debrecen és Nagyvárad közötti tram-train fejlesztés lehetőségét is vizsgálják. 2020 végén indult kivitelezési közbeszerzés a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vasúti vonalszakasz felújítására. A beruházásban a Budapestet a román határral összekötő korridor utolsó egyvágányú szakaszát korszerűsítik, kétvágányosra bővítik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Kimi Antonellinek oka van az ünneplésre Montrealban! Az olasz megszerezte negyedik egymást követő....
2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....