Stellantis

Megvan a Stellantis új vezérigazgatója

2025.05.28.

Egy olasz menedzsert nevezi ki új vezérigazgatónak az autóipari konszern a cég igazgatótanácsának szerdai bejelentése szerint.

John Elkann éas Antonio Filosa

Az 51 éves Antonio Filosa a Stellantis észak- és dél-amerikai igazgatója és február eleje óta vezeti a konszern új globális minőségbiztosítási részlegét is. „Az autóiparban szerzett több mint 25 éves tapasztalata, globális szakértelme, a vállalat egyedülálló ismerete és elismert vezetői képességei” miatt döntött az 51 éves Filosa kinevezése mellett az igazgatótanács – közölte a Stellantis.

Az új vezérigazgató június 23-án veszi át tisztségét. Elődje, Carlos Tavares decemberben távozott a konszern éléről a csoport nyereségének és értékesítésének jelentős visszaesése miatt – különösen az Egyesült Államokban. Távozását akkor a vállalat közleményében a Tavares, az igazgatótanács, valamint a fő részvényesek között kialakult nézeteltérésekkel indokolta, részletek közzététele nélkül.

A portugál vezérigazgató kemény takarékossági intézkedéseket vezetett be, de szakértők szerint ezzel egyidejűleg túlzottan emelte az árakat. Ez elsősorban az amerikai leányvállalatnál, a Chryslernél vezetett magas raktárkészletekhez, miközben világszerte csökkent az autók iránti kereslet.

A Jeep, a Peugeot, a Fiat, a Lancia, a Maserati, az Alfa Romeo és a Chrysler márkát magában foglaló csoport a kedden publikált adatok alapján 2025 első négy hónapjában 691 ezer járművet értékesített Nyugat-Európában, ami 9,6 százalékos csökkenés 2024 azonos időszakához képest. Piaci részesedése az első négy hónapban 15,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 17,1 százalékról.

Áprilisban 165 ezer autót adott el a Stellantis Nyugat-Európában, 0,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Piaci részesedése áprilisban 15,4 százalék volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....