Pozsony

Mellényúlt reklámkampányával a szlovák utazási iroda? Az emberek kritizálják a buszokon feltüntetett szöveget

2025.05.22.

A Bécsben közlekedő buszok hátulján megjelent a Slovakia Travel reklámja, amivel a Szlovákiában való kirándulást propagálják. Az emberek reakciói szerint viszont a reklám nem sikerült valami jól - írja a parameter.sk.

A Slovakia Travel utazási iroda a hónap elején számolt be a közösségi hálón a bécsi autóbuszokon feltüntetett reklámfestésekkel. Az emberek részéről viszont nem kis bírálatot kaptak – közölte a Topky.

Első ránézésre ugyanis úgy tűnik, mintha a reklám inkább lebeszélné az embereket arról, hogy Szlovákiába látogassanak. Aki eddig a reklámot látta, az főként a szöveg nagyságát, valamint az úti cél alig látható helyen való pozicionálását kifogásolta.

Forrás: X/Milan H./Instagram/Slovakia Travel

A reklám szövege a következő: “Don´t keep your distance, visit us”, ami magyarul azt jelenti, hogy „Ne tarts távolságot, látogass el hozzánk”. Csakhogy a „Don´t” és a „visit us” szavakat nagy betűkkel írták, ami az emberekben azt a késztetést ébresztheti, hogy egyben olvassák el őket, főként távolról. Ebben az esetben pedig a kifejezés azt jelenti, hogy „Ne látogass el hozzánk”. Az embereknek tehát kellhet egy kis idő, mire rájönnek, valójában mit is szeretnének kifejezni a reklámban.

„Egyszerűen nem lehet másként olvasni, a szemek nem engedik. Egyszerűen úgy vagyunk beprogramozva, hogy azt olvassuk, ´Don´t visit us, keep your distance´” – írta egy hozzászóló a közösségi hálón.

Többen is hasonló hozzászólásokkal illették a reklámot, egyesek viszont viccesnek találták, és úgy gondolják, szándékosan sokkoló reklámra törekedtek az utazási irodánál. Ennek ellentmond viszont az a tény, hogy miután az emberek elkezdték kritizálni a reklámot, a Slovakia Travel törölte posztját a közösségi hálóról.

Az utazási iroda a Topky megkeresésére elárulta, hogy a reklámkampány szerzőit a közúti közlekedés szabályai ihlették, és ‘szóban megfordították’ az egyes járművek közti követési távolságról szóló ismert szabályt azzal a céllal, hogy innovatív és humoros módon bevonzzák Szlovákiába az embereket. Közölték továbbá, hogy az elkövetkező napokban változáson esik majd át a reklám vizualizációja, kiemelve a fontosabb helyszíneket, ahová érdemes ellátogatni.

Az utazási iroda szerint a figyelemfelkeltés volt a cél, és határozottan elutasítják, hogy a reklámmal azt akarták volna sugallni, hogy az emberek ne látogassanak Szlovákiába.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....