Forma 1

A Mercedes már pontosan tudja, mi volt a gond Melbourne-ben

2018.04.01.

A Mercedes mérnökei már egészen pontosan meg tudják határozni, mi miatt veszítette el vezető pozícióját Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíjon. A vizsgálatok kimutatták, nem konkrétan a versenystratégiai szoftver hibája okozta a galibát.

Hamilton magabiztosan száguldott újabb győzelme felé Melbourne-ben, a virtuális biztonsági autós fázis során azonban meglepette tapasztalta, hogy a kereket cserélő Sebastian Vettel elé jött vissza a boxból. A németet később már nem tudta leelőzni, így az elsőség a nagy riválisé lett. A futamot követően a Mercedes jelezte, a versenystratégiai szoftver hibája miatt úszott el a győzelem.

A rendszer ugyanis arról tájékoztatta a csapatot, Hamilton a Ferrari versenyzője elé tér majd vissza kerékcseréje után. Nemrég még pontosabb tájékoztatást adtak arról, mi csúszott félre Ausztráliában: mint kiderült, nem egy konkrét szoftverhiba okozta a bajt.

A „hibás” egy offline eszköz volt, ami a deltaidőket hivatott mérni. Az ominózus pillanatokban ez küldött hibás adatokat a szoftvernek, és ringatta hamis biztonságérzetbe a csapatot. - A probléma nem konkrétan az általunk használt versenystratégiai szoftverrel volt – magyarázta a csapat főmérnöke, Andrew Shovlin. - Egy offline eszközben találtunk hibát, ami rossz adatokat közvetített felénk. 15 másodperccel számoltunk, de a valóságban ez alig 13 másodperc volt – tette hozzá.

- Ezért gondoltuk azt, hogy biztonságban vagyunk. Azt hittük, ez elég előny lesz, majd megláttuk az eredményt. A második helyen álltunk, ezen a pályán pedig nagyon nehéz előzni, szóval nem is tudtunk már előre jutni” – fogalmazott.

Shovlin kiemelte, a Mercedes ugyanolyan komolyan kezeli ezt a helyzetet, mint egy például megbízhatósági problémát, hiszen mindent elkövet azért, hogy ne biztosítson újabb lehetőségeket az ellenfeleknek. „Ez az egész arról szól, hogy meg kell értenünk, mi csúszott félre, össze kell gyűjtenünk az összes adatot és el kell kerülnünk, hogy a hiba megismétlődjön. Vannak elemek, melyekkel jobban számolhatunk, de a jövőben erre is figyelni fogunk. Mint bármi más esetében, amit elrontottunk, dolgozunk azon, hogy ez se ismétlődjön meg” – mondta.

A számítási hibát az okozhatta, hogy a kerékcserére kiálló versenyzők a biztonsági autós vonaltól egy rövid szakaszon gyorsíthatnak a boksz bejáratáig, ahol ismét életbe lép a sebességlimit. Ezt pedig nem lehet pontosan számítani, hiszen sok múlik a versenyző agresszivitásán, vagy az adott pillanatban elért tempóján. „Ez nem egzakt tudomány, mert sosem tudod pontosan megmondani, milyen tempóval mennek át versenyzők a boxuta bejáratán” – jegyezte meg Shovlin.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Az Audi Revolut F1 Team sikeresen indította be a 2026-os szezonra szánt versenyautót – ez fontos....
2026.01.16
2025 vízválasztó év volt az Arrabona Racing Team számára: kategóriát váltottak és elkészítették....
2026.01.16
Az Ethiopian Airlines megkezdte annak az építkezését, amely a hivatalos adatok szerint Afrika....
2026.01.15
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2026.01.15
A BMW Group teljesítménye bővült tavaly globálisan az autóipari kihívások közepette, az európai....
2026.01.15
A Brüsszeli Autószalonon a Mazda leleplezte legújabb elektromos újdonságát, a CX-6e modellt. ..
2026.01.15
Az autósoknál a svéd Mattias Ekström volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszán,....
2026.01.15
20 év, húsz őshonos facsemete elültetése Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyző kápolnai....
2026.01.15
1-2-4-5-3. Ezeknek a számoknak semmi közük a magasabb matematika sorozataihoz, mert ez a Formentor....
2026.01.15
A Tivoli formavilága határozott és fiatalos. Dinamikus vonalai, karakteres frontrésze és arányos....