Mercedes

Mercedest a szakinak! Mercedes-Benz eCitan teszt

2024.05.26.

Ha igazán belegondol az ember, egészen meglepő valahol, hogy a Mercedes haszongépjárműveket is árul, pedig nagyon is megéri. Ezt a részleget erősíti az eCitan is, de a "se nem elég nagy, se nem elég kicsi" autót nehezen besorolhatóvá teszi az alacsony hatótáv.

A Mercedes-Benz talán a legismertebb autógyártó a világon, mindenhol ismerik és vágynak rá, de mostani tesztalanyunk nem feltétlenül tartozik a leginkább vágyott járművek közé. Pedig a Mercedes egyik legfontosabb ágazata a haszongépjárművek és ebben a kategóriában több, mára legendás autójuk is van, mint például a Sprinter. 

A Citan egyelőre nem tartozik ezek közé, de ez nem meglepő, aránylag új modell, erős konkurenciával. Mi az elektromos verziót teszteltük, ami sok szempontból remek autó, mégis nehezen felvázolható a pontos célja.

A Citan kicsi ahhoz, hogy a nagy futárszolgálatok ezt használják a végső kiszállításhoz, a hatótávja (kb. 250 km) pedig kevés, hogy hosszú utakat tegyenek meg vele anélkül, hogy meg kéne állni tölteni.

Igazán ideális kisebb vállalkozások, különböző szakik számára lehet(ne), akik nem tesznek meg nagy távolságokat naponta, de Magyarországon kevesen engedhetik meg maguknak ezt az autót. 

16 millió forintba kerül a legolcsóbb verziója, míg a "hagyományos" verzió már 8,5 millió forinttól elérhető, így kevesen fogják ezt választani, legalábbis Magyarországon. 

Persze fontos figyelembe venni, hogy már elérhető az elektromos autókat támogató állami ösztönző, ami egy zöld "mindsettel" együtt már elég lehet ahhoz, hogy egy vállalkozó beruházzon egy vagy több elektromos Citanra.

Az autó egyébként a kategóriájához képest meglehetősen jól néz ki, ritkán tudja azt mondani az ember egy áruszállítóra, hogy "egészen menő", de a Citan esetében ez előfordult, különösen a szürke fényezésnek köszönhetően.

Kifejezetten jó ötlet, hogy elöl van a töltő, sokkal praktikusabb megoldás, mintha oldalt lenne, ahogy az a legtöbb autó esetében lenni szokott. Ennél furcsább megoldás, hogy oldalt is van egy nyílás, ami jó eséllyel a "'sima" Citan esetében a tanksapkát rejti, de itt egy nem nyíló fedőt találunk csak ott.

Belülről egészen prémium érzettel találkozunk, persze vegyítve egy áruszállító esetében elvárható egyszerűséggel. Az elektromos Citan-t nagyon egyszerű használni, nincsenek felesleges gombok és lehetőségek, ez egy célszerszám, ami teljesen jól teljesíti a célját.

Magyarországon várhatóan nem az eCitan lesz a kategória legnépszerűbb autója, de ez kizárólag a pénztárcánk, és nem az autó hibája. Nálunk szerencsésebb fejlődésű országokban sok vállalkozó fog lecsapni rá, és jól is teszik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.05.24
A Nissan legújabb terve a motorsportban szerzett szakértelmét kívánja kamatoztatni. A kérdés pedig....
2025.05.23
A Kia EV3 a legmagasabb, ötcsillagos biztonsági minősítést kapta az Euro NCAP vizsgálatait követően....
2025.05.23
Soha nem költözött el szülőhelyéről, mégis két világrendben élt.  ..
2025.05.23
Az első két edzésen Ferrari-pilóta volt a leggyorsabb.   ..
2025.05.23
Megbecsülés övezi azokat az autós műhelyeket, amelyek valamilyen indíttatásból patinás modellek....
2025.05.23
Az Autós Nagykoalíció (ANK), a Zöldjárműipar.hu és a Járműipar.hu által szervezett verseny hatodik....
2025.05.23
Kiadós eső, sok karambol, nagy dugók – rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése....
2025.05.23
Ismét jó hangulatú sajtónapot tartott a Ford Magyarország, ezúttal az elektromos Pumát ismerhették....
2025.05.23
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos....
2025.05.23
A vadonatúj Mazda6e a Jinba Ittai filozófia evolúcióját képviseli az elektromos hajtás korszakában....