Mesél a szakértő – Ár-érték arány | Autoszektor
szakértő

Mesél a szakértő – Ár-érték arány

2018.08.29.

Avagy mit várunk a pénzünkért?

Nem tudom mi szállt meg így a nyár vége közeledtével, de úgy látszik, hogy az őszinte kitárulkozások ideje jött el. A múltkor is a panaszlevelek ihlettek írásra, most pedig azok az ügyfelek, akik az már árajánlat hallatán kiábrándulnak a szakértősdöből. Mondom, mire gondolok.

Magánszakértői vélemény

Az igazságügyi szakértőség intézményét azért találták ki, hogy ha bármilyen vitás, eldöntendő kérdés merül fel bármilyen olyan témakörben, amihez a hivatal munkatársai nem értenek, akkor ezekben a különleges szakértelmet igénylő kérdésekben a felkent (értsd: a minisztérium által is elismert és névjegyzékbe vett) szakértő ad szakvéleményt.

Nem csak kirendelésre dolgozik egy szakértő, hanem bárki felkérheti a szakterületének megfelelő kérdésekben szakvéleményadásra. Sok esetben adódik ilyen alkalom, gépjárműves területen például eladás, vagy vétel előtti forgalmi érték meghatározásra, a biztosítókkal vívott harcokban, de akár egy egy hivatalból készült másik szakvéleménnyel kapcsolatos állásfoglalás megtétele is szóba jöhet.

„Jónapot kívánok, használt autó vásárlás előtt állok és…”

A használt autó vásárlás előtti állapotfelvételeket végző cégünk honlapjáról már levettem a telefonszámom. Egyszerűen a munka rovására ment a sok-sok napi telefonálás, amelyben mindenki ugyanazokat a dolgokat kérdezi – pedig részletes leírások vannak a honlapon, csak valamiért az élőszó több bizalmat gerjeszt – másrészt hosszú meséket mondtak az ügyfelek, hogy eddig milyen kocsit használtak, az kié volt, ki vette, mikor, hogyan, mennyiért, sosem ment tönkre, bezzeg a maiak, hát mondja meg szakértő úr, mit vegyen az ember, na, most van egy jó ajánlat, de az milyen motoros… és a többi és a többi!

Nekem Bödőcs Tibi Agypórszívó című jelenete jut mindig eszembe, amikor a tanácselnökből(?) polgármesterré avanzsált egyszerű, vidéki ember hívja fel a humoristát, de egy egyszerű meghívás helyett hosszú és zavaros monológot tart. Persze értem én, hogy nagyon nagy lépés az ember életében a kocsi csere, vagy pláne az első autó megvétele, de meg kell értenie az ügyfeleknek, hogy nem lehet mindenkinek külön fél órás szaktanácsadást tartani, mert ezzel elmegy a nap és hát ezt természetesen ingyen kellene szolgáltatni. Nem megy.

Hibás teljesítés

Aki mégis elér telefonon, arról tudható, hogy konkrétan igazságügyi szakértői mivoltomban keres. A minisztérium által vezetett névjegyzék ugyanis nyilvános, és ott az összes elérhetőség fent van. Azért írom le most ezt a konkrét esetet, mert ebből az utóbbi időben egyre több lett.

A telefonbeszélgetés megint egy hosszabb történettel kezdődik, amit – bár próbálok keresztkérdésekkel lerövidíteni – nem nagyon ússzuk meg 10 perc alatt. A történet néhány helyiség és autómárka kicserélésével mindig ugyan az: nemrég vettünk egy autót, és azt mondták minden rendben van vele. Elhoztuk, de nagyon kevés kilométer után rángatni kezdett (vagy opcionálisan füstölt, leáll, kigyulladt, nem fékezett, nem kuplungolt…) A kereskedő elhajtott, mert szerinte miattunk ment tökre, vagy (másik esetben) volt alkalmunk megnézni, hát magunkra vessünk.

Kérdés még nem hangzott el, pedig anélkül nincsen szakértői vélemény. Én százszor próbálom udvariasan előbb gyorsítani a beszélgetést, majd félbeszakítani, mert az engem érdeklő, vagyis az ügyszempontjából releváns információkra lennék kíváncsi, mint például:

Mennyibe került az autó, mennyibe kerül a szakvélemény?

Legutóbbi esetben azért vált ez rendkívül fontos kérdéssé, mert az elmondások és a típusmegjelölés alapján már érezhető volt, hogy elégé olcsó autóról van szó. Egy 10 éve nem gyártott kiskocsiról volt szó ugyanis, és gyanús volt, hogy egy szakvélemény díja simán egy nagyságrendű a kocsi árával.

Kiderült, hogy a kis Seat Cordoba-t 300 ezer forintért vásárolták. Persze ettől még nem kellene tönkre mennie, és elképesztő, hogy behazudtak egy nagygenerált, közben pedig hengerfejes a motor. De gondolkodjunk kicsit a szakértő oldaláról is.

Ez persze nem a Cordoba hengerfeje

Mennyiért kellene megírnunk egy szakvéleményt, amely a következő járulékos költségekkel jár: el kell menni a szervizbe, ahol az orrom előtt szétszedik a kocsit és dokumentálom a tapasztaltakat. Aztán az irodában szigorú formátumú és nyelvezetű szakvéleményt kell írni, képeket szerkeszteni stb. Ki kell nyomtatni, lehetőleg színesben és több példányban, összefűzni, pecsétleni, számlázni, pénzt kezelni, postázni. Mindehhez iroda, számítógép, nyomtató, szakértői műszerek, szakértői programok, kötelező kamrai tagságok, jó minőségű fényképező gép, saját autó szükséges, és persze nekem is telefonálni kell. A szakértőséghez kötelezően elírt iskolák költségét, a kötelező és nem kötelező továbbképzések, konferenciák díját még nem is említettem. Az adók felsorolásába már bele sem kezdek.

Ráadásul a költségek viselése mellett ebből szeretnénk megélni, úgy hogy én közben latba vetem minden megszerzett tudásom, ami az autók tekintetében nem a kocsmai beszélgetésekben ragadt rám.

A teendőkhöz és a ráfordított időhöz képest egy szerénynek mondható 70.000,- Ft + ÁFÁs szóbeli ajánlatot tettem, amit gyorsan kiegészítettem egy jó tanáccsal. Mire bruttósítjuk, majdnem százezer lesz ez a hetven. Az ügyvédek egy-egy felszólítólevélért is elkérnek alkalmanként egy szabad szemmel jól látható összeget. Fizetni kell továbbá a szerviznek, aki a szakértő szeme láttára szétszedi a kocsit. Nagyon hirtelen oda jutna a történet, hogy a kocsi ára még egyszer beleszalad az ügybe és még mindig nem történt semmi, cserébe rengeteg utánajárás és bosszankodás ért minket.

Eközben a Cordoba motorjának felújítása kis szerencsével 250 ezer Ft körül megállna és akkor mindenki boldog. Az érdeklődő megköszönte a jótanácsot én pedig nyugtáztam, hogy megint tartottam egy félórás ingyen konzultációt és tanácsadást. Ezt még gyorsan vegyük hozzá az imént a teljesség igénye nélkül összeírt költséghelyekhez.

Járműazonosítás

Gyorsan álljon itt még egy friss történet. Legutóbb egy makói illetőségű úriember keresett meg azzal, hogy vásárolt egy ML-osztályos Mercedest Németországban, de nem tudják levizsgáztatni, mert az egyedi azonosító, az alvázszám két karaktere rozsdásodás miatt már nem olvasható, foglalkozom-e én ilyennel?

Mondtam, hogy igen, jó helyen jár, a dolog megoldható, írjon egy e-mail-t, és adok részletes árajánlatot. (Lányos zavaromban megtippelni sem tudtam, hogy milyen messze van Makó és mennyibe kerül és meddig tart nekem oda leutazni.) Mielőtt letettük volna a telefont, nagyságrendileg kellett nyilatkoznom a szakértő vélemény díjáról. Hát én meg nagyságrendileg mondtam a 70.000,- Ft nettót.

Ez sem ML Merci alvászzám

Hosszú csend következett, azt hittem le is tette a telefont. Hallózásomra válaszolt, itt van, csak nagyon megdöbbent. Aztán gyors tippel mondtam neki, hogy kb. 1.500-2.000 euróért vásárolhatta odakint a kocsit, mit gondol, miért ilyen olcsó egy ML Merci? (Hát mert így ahogy van, gazdasági totálkáros -mondtam volna legszívesebben.) Végül abban maradtunk, hogy keres egy helyi szakértőt, hátha olcsóbb lesz. Remélem talált is.

Rezsi óradíj

Az óradíjat, sokan összekeverik az órabérrel. Nem szabad, mert amíg a bért megkapja az, aki dolgozik, a díjnak csak egy nagyon kis része a bér. A költséghelyeket én is felsoroltam, de korábban egy szervizvezető is összeszedte, hogy mire megy el a 8-10 ezer forintos rezsi óradíj.

Érdekes, hogy a fodrásznál egyáltalán nem vagyunk felháborodva, hogy ha a fél órás beavatkozásért 4.500,- Ft-ot kell fizetni (9.000,- Ft/óra), a duguláselhárítás 20.000,-be kerül (kb. 20.000 Ft/óra), vagy kismama vizsálat, ami felszorozva kb. 80.000,- Ft –os (!) óradíjat jelent.

Szállóigém: az autózás drága

Így vagy úgy, a végén mindig kiderül, hogy autót fenntartani nagyon drága. Megpróbáljuk persze minden téren csökkenteni a költségeinket, de akkor tönkre menő motorok, kirohadt alvázszámok miatt kell majd extraköltséget fizetni, sokszor többet, mintha jó autót vettünk volna.

Egyébként a hibás teljesítések 90%-a egy egyszerű és a javításhoz képest nagyon olcsó előzetes vizsgálattal megelőzhető…

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....