BMW Magyarország

Mester András: Mindent megteszünk, hogy megőrizzük az első helyet

2024.02.12.

Két okból is büszke lehet Mester András, a BMW-csoport értékesítési vezetője: a BMW Group globálisan és Magyarországon is első lett a prémium autók piacán 2023-ban. Utóbbira 15 éve nem volt példa. Az eredmények hátteréről kérdeztük az autókereskedelemben két évtizede dolgozó szakembert.

- Első a prémiumautó-piacon a BMW. Minek köszönhető a siker?

- Több tényezőt is megemlíthetnék, de elsőként mindenképpen azt hangsúlyoznám, hogy a siker egyik kulcsa a kiegyensúlyozott és következetes viszony az importőr és a márkakereskedői hálózat tagjai között. Az eredményeink a tavalyi év végére igen szépek lettek, de év közben azért voltak nehézségek – megemlíthetném a kereslet megtorpanását, az inflációs nyomást, a pénzpiaci változásokat - a hazai autópiacon. Ezek fényében még büszkébb vagyok tizennégy fős értékesítési stábunk és a vállalat sikerére. Csapatunk erőfeszítései mellett fontos tényező, hogy stabil és erős stratégiával rendelkezünk. Jó olyan cégnél dolgozni, amelynek a céljaival azonosulni tud az ember. Ne felejtsük azt sem el, hogy kiválóak az autóink és széles a kínálatunk, minden kategóriában szinte minden hajtáslánccal kínálunk autót. Ügyfeleinknek van valódi választási lehetőségük, ráadásul nagyon erős a BMW márka ereje. Az, hogy 2023-ban ilyen sok autót tudtunk átadni részben az alapos építkezésnek is köszönhető, hisz a megelőző években is jó teljesített a teljes magyarországi csapat és a márkakereskedői hálózat.

RegionalmediaeventTHE5-i5&THEi7M70xDrive01-Photo_Ziga_Intihar-327

- A BMW annak a híve, hogy egymás mellett kínál dízel-, benzines-, plug-in hibrid- és elektromos autót, a vevő pedig választ. Várható változás ebben a stratégiában?

- Határozott véleményem, hogy nem lesz változás. Hiszem, hogy ebben az esetben is érvénye a nyertes csapaton ne változtass mondás. Az elektromos átállás útja egyértelműen ki van jelölve a márkáink számára. Ennek megfelelően 2023-ban az értékesített autók 15 százaléka volt teljesen elektromos globális szinten, a cél 2030-ra az 50 százalék elérése. Szerintem a BMW vezetése okosan nem közöl dátumot a végleges átállásra és inkább arra összpontosít, hogy a jelen ügyféligényeire adjon megfelelő – jelen idejű -választ és megfelelő választási lehetőséget.

- Mekkora lökést adott, illetve ad a hazai eladásokban a márkának a Debrecenben épülő gyár? A gyártás indulásakor mekkora céges flottával számolnak? Ezek az autók magyar, vagy német rendszámmal futnak majd?

- Plusz energiát ad nekünk, hogy épül Debrecenben a gyárunk. A márka arculatát és értékét hangsúlyosan erősíti az a sok hír, megjelenés, információ és történet, ami a gyárral kapcsolatos. És igen, ennek van - ha nem is közvetlen - hatása az értékesítésre. Annyira ott vagyunk a köztudatban, hogy ez a jelenlét nyilvánvalóan segíti a munkánkat. A gyári flottával számolunk, de még csak az előkészületeken dolgozunk. Azt nem tudom megmondani, hogy hány autóra lesz a gyárnak szüksége, de méret és létszámarányosan tervezünk. Az biztos, hogy a debreceni autóink mind magyar rendszámmal közlekednek majd. Nekünk az a cél, hogy a saját piacunkat építsük, és ebben a müncheni központ is partner.

- Hogyan teljesítettek a magyarországi kereskedések? Melyek emelkedtek ki a mezőnyből? Várható újabb létesítése, esetleg megszűnése 2024-ben?

- Tudnék dicsérni kereskedéseket, de nem szeretnék kiemelni senkit. Összességében azonban elmondhatom, hogy mindannyian kiválóan teljesítettek. Budapest és vidék kéz a kézben dolgozott meg a sikerért. Megvan a márka lefedettsége az országban, változás a struktúrában nem várható. Amire viszont idén készülniük kell a hálózatunk tagjainak az a digitalizáció erősítése és a friss márkaarculatnak megfelelő megújulás megjelenítése. Hogy milyen ez az új arculat, az a debreceni márkakereskedésünkben tekinthető meg, amely már az új elvárások szerint működik.

- Mi volt a 2023-as értékesítési év legnagyobb meglepetése? 

- Nem is egy volt. A legmeglepőbb és legörömtelibb számomra egyértelműen a hármas és négyes széria kimagasló eladási teljesítménye volt - a két modellsorozatból összesen 1408 autót adtunk át. A BMW DNS-e természetesen a vezetés öröme, ezért is örvendek, hogy az M és az M Performance sportos modelljeink tavaly is kimagaslóan teljesítettek - 993 ilyen autó talált gazdára 2023-ban. Nem utolsó sorban az elektromos autóink sikerét emelném ki. Év elején nem tettem volna fel nagyobb összeget arra, hogy dobogós lesz a BMW a hazai villanyautós piacon. És a végére másodikok lettünk. Ez is nagy meglepetés volt számomra. Itt az i4-es (215 autó - a szerk) és az iX modellek (208 autó - a szerk) népszerűségét emelném ki, magam is egy ilyen elektromos szabadidő-autóval járok - és nemcsak az országban, hanem külföldre is bátran elmerészkedem vele.

- Milyen eladásokra számít 2024-ben, melyek lesznek idén a húzó modellek? 

- Fontos modell lesz idén az X2-es szabadidő-autó, amely teljes értékű családi autóként már a forgalmazás elején elérhető lesz elektromos változatban is. De talán még fontosabb az ötös, illetve az i5-ös modell bevezetése és bízom abban, hogy a Nyugat-Európában igen népszerű X1/iX1 páros nálunk is sok vevőre talál.

BMW X1

- Mit jósol, meg tudja őrizni vezető szerepét a márka? Milyen piaci környezetre számít 2024-ben? Növekszik vagy csökken a magyar autópiac és azon belül a prémium szegmens?

- Folyamatosan változó pénzügyi és piaci környezetre számítok 2024-ben - a január közepén belengetett masszív kamatcsökkentést kifejezetten kedvező lépésnek tartom -, és úgy vélem, hogy az MGE által nagyjából százezresre becsült hazai autópiacon a korábbi évek növekedését is meghaladó lesz a prémium autók részesedése. És igen, azt várom, azért dolgozunk, hogy 2024-ben is mi legyünk a vezető prémium márka Magyarországon.

Biró Csongor

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....