Békés megye

Meszlényi György: az autóeladásnál is fontosabb az utóélet

2018.01.04.

Az első vállalkozását még a diszkózás mellett felesben kezdte barátjával, autóelektronika, -hifi és -riasztó, a Renault márkakereskedésbe már egyedül vágott bele. Utána jött sorba a Dacia, a Toyota, a Citroën, az Isuzu és a Lada. A Békés megyei újautó-piacnak ma az egyharmadát képviseli a Meszlényi-Autó.

– Általánosban gokart szakkörös voltam, sőt, egészen a titkárságig vittem, de a szüleim az autós szakközépiskola helyett inkább az általános gimnáziumot preferálták. Akkoriban Rózsa Ferenc volt a neve, ma már Andrássy Gyula Gimnázium – mondja Meszlényi György, a Meszlényi-Autó Kft. ügyvezető igazgatója. Hamar elkezdte érdekelni a diszkó, pénzt is keresett vele, és úgy alakult, hogy érettségi után nem a felsőoktatást célozta meg, hanem rádió és tv-műszerésznek tanult. Ott egy kis bonyodalom támadt a kötelező gyakorlati idő leigazolásával, így nincs belőle bizonyítványa, de nem nagyon bánta, a diszkó ment és saját használt Trabantjával fuvarozta a hangfalakat.



Az arany életnek másfél év katonaság vetett véget, szerencsére nem vitték messzire – Békéscsabán szolgálhatott –, majd leszerelés után újra következett a diszkó. – Az első vállalkozásomat felesben kezdtük egy barátommal, autóelektronika, -hifi és -riasztó, árultuk és szereltük is – mondja, hozzátéve, hogy foglalkoztak reklámvilágítással és lakberendezéssel is. Amikor kb. 2 év után elváltak útjaik, az utóbbi területet ott hagyta, ő pedig önállóan nyitotta meg műhelyét és üzletét, döntően már csak autós vonalon.

Munka volt bőven, szerelték a Westel rádiótelefonokat az autókba és építették be a riasztókat, mert hogy akkoriban a biztosítók ez előírták a nyugatról importált használt autókba. 1994-ben kezdett gondolkodni a bővítésen – ahogy fogalmaz –, először a Renault márkával találtak egymásra. Békéscsabán nem vele jelent meg a márka, de az addigi valamiért nem működött jól. – Természetesen nem ment önerőből, meg kellett küzdeni a bankhitelért, és volt vagy 30 százalék a kamat – emlékszik vissza a márkakereskedői kezdetekre Meszlényi György.



Közel 10 évet húztak le a városközpontban, ahol folyamatosan növekedett a forgalom, majd érkezett a Dacia, ami ott helyben már nem fért. – Minden a váltás mellett szólt, így a város ipari parkjában megvásároltam 2,5 hektárt, és én voltam itt a második beruházó egy japán cég után – mondja az ügyvezető, hozzátéve, hogy 2005-ben nyitottak, a Renault és a Dacia márkával egyszerre.

Ezek szép évek voltak, akkoriban az autóeladások is dübörögtek. –  A Dacia nagyon jól indult, volt, hogy egy év alatt 400-at adtam el a márkából csak Romániába, persze ez még az szomszéd ország uniós belépése előtt volt – emlékszik vissza. Amikor szaladt a szekér, akkor is nagyon odafigyeltek a szervizre, sőt, a válság időszaka alatt a szervizforgalom még nőtt is. A Toyotákat 2007-ben, még a válság előtt kezdték el árulni – szerződés alapján. 2008 tavaszára lett kész a szalon épülete, akkorra ez is teljes jogú márkakereskedés lett. 2009-ben érkezett meg a Meszlényi Autóhoz a Citroën, később az Isuzu, és 2016 elejétől Ladákat is forgalmaznak. Az utóbbival kapcsolatban megtudjuk, hogy a 60 pluszos vevőkben kétségkívül van egy kis nosztalgia, de igazából az ár-értékarány számít.



2011-14-ig négyszer egymás után ők voltak a Renault-nál az év kereskedője, de kaptak Toyota minőségi díjat is, a Citroëntől pedig év kereskedője elismerést. – Mindig nagy hangsúlyt fektettünk a szervizre, a 2009-től kezdődő nehéz éveket a szerviznek köszönhetően tudtuk nagyobb visszaesés nélkül átvészelni – mondja Meszlényi György, hozzátéve, havonta 3000 munkaórát „adnak el”, és 400 járművet műszaki vizsgáztatnak átlagban. Motorkerékpártól a kamionig, de a kombájn sem akadály – ami autóval kapcsolatos, mindent meg tudnak oldani. Az ügyvezető szerint fontos az autóeladás, de még fontosabb az utóélet, az ügyfél kiszolgálása. Sajnos, kevesen értik, hogy miért fontos ez az autótulajdonosnak.

Megtudjuk, nem a márka- vagy független szerviz különbsége a lényeg, az az igazán fontos, hogy korrekt legyen. Persze, a márkaszervizeknél ott az eszköz és az információ, így ez a leghitelesebb szolgáltatás az adott autóra és ezzel tudja „megverni” a korrekt független javítóműhelyt. Ezért is súlyponti kérdés a Meszlényi Autónál a szerviz.



Jelenleg is több, mint 70 ember dolgozik náluk, a Békés megyei újautó-piacnak az egyharmadát képviselik személy- és kisteherautóban, és így van ez már 6-8 esztendeje. – A mi palettánkkal ez nem kis szó, mert van körülöttünk számos ismert márka – mondja a szakember, hozzátéve, hogy a válság idején alapozták meg ezt a piaci részesedést. A vásárlók akkor kezdték őket igazán komolyan venni – és ez ma is tart.

Meszlényi György ifjú korában nem volt egy vad motoros, gyakorlatilag első kétkerekűjénél, egy kétütemű Riga 16-os segédmotornál meg is állt, így az lett az utolsó is. 17 évesen a diszkós pénzből megvette első használt kétütemű Trabantját – valamivel szállítani kellett a cuccot. Utána Zsigulik, majd a Ladák következtek, volt belőlük legalább négy. – Amikor az elektronikai műhelyt vittem, akkor vettem egy használt E-Mercedest, 2,6 literes soros hathengeres benzines motorral – emlékszik vissza, hozzátéve, hogy nagyon ment, akkor, 1993 körül még tényleg soknak számított a 170 lóerő. Nem sokáig hajtotta, a pénznek volt helye a Renault szalonnyitás idején, azután pedig szolgálati autóként saját márkájára váltott.



Fia most, ősszel nősült, lánya 26 éves. – A fiam itt dolgozik a cégben, szereti, de nem köteleztem rá, ez így rendben is van, lányom táncművészetit végzett, sokat versenyzett és most táncpedagógus – mondja, hozzátéve, unoka még nincs a láthatáron. Magáról keveset mond, igazi, rendszeres testmozgásról nem tud beszámolni, az autók előtt azonban biciklizett. Ha a televízióban sportot néz – elvétve –, akkor focit. Gyerekkorba gyűjtötte bélyeget, a kártyanaptár, utazni és kirándulni ma is szeret, ha teheti, évente síel és utazik, amikor ideje engedi.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....