áremelés

Mi áll az autóipar rohamos árnövekedése mögött?

2022.04.18.

Az utóbbi hónapokban egy-egy árlista olykor csak egy hónapig érvényes, a következőben pedig jelentősen megnövekedett árakkal találkozhatnak a vásárlók. Mi az oka ennek a jelenségnek és a sietősen végrehajtott áremeléseknek?

Az autóiparban általános, hogy az új autók ára évente 1 és 3 százalék közötti összeggel emelkedik. Az utóbbi másfél évben azonban ez megváltozott, egyik hónapról a másikra találunk akár 5 százalékos árnövekedéseket. Ráadásul egy-egy ilyen emelés után a gyártók nem pihennek, gyakori, hogy egy ilyen jelentős árváltozás után 1-2 hónap múlva újra jelentős áremelést hajtanak végre.

De mi ez a nagy sietség? Szokás hagyni néhány hónapot a vásárlóknak, hogy az új árszinten megrendelhessék autóikat, de mostanában ez a türelmi idő mintha eltűnt volna.

A probléma háttere kissé összetett, de az alapja az, hogy számos modellt a továbbra is fennálló chiphiány és az orosz-ukrán háború okozta beszállítói problémák miatt nem, vagy csak kisebb számban tudnak gyártani.

Elektromos autók esetében az egyre növekedő akkumulátorköltségeket kell kiárazni, ami forintban számítva több millió forintos tétel is lehet. Ami a magyarországi áremeléseket illeti, azok mögött elsősorban a forint mélyrepülése áll, ezért látni Magyarországon európai viszonlatban is óriási mértékű áremeléseket.

Visszatérbe a gyártási problémákhoz, az alacsonyabb gyártási kapacitás kevesebb eladható autót jelent, ezért muszáj emelni az áron, hiszen kevesebb autón kell tartani egy legalább elfogadható szintű bevételt. A kevesebb legyártható autó miatt a rendelési állományok hosszú időre megtelnek, egyes modellek esetében akár 1 évre előre is. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy gyártó vállal árgaranciát, akkor az áremelésből eredő többletbevételét csak az egy év múlva legyártott autók leszállítása után fogja látni a könyvelésében.

És hova tűnt a türelmi idő egy-egy áremelés után? Az oka szintén a kevés legyártható autó – ha jön egy többletköltség, azt azonnal ki kell árazni, mert a rendelési állomány egy hónap alatt is haladhat akár fél évet is, így nincs más megoldás, sietni kell.

Persze vannak gyártók, akik nem vállalnak árgaranciát: ez azt jelenti, hogy ha történik egy áremelés az autó megrendelése és a leszállítás között, azt vagy az importőr, vagy adott esetben a vásárló kénytelen lesz megfizetni.

Azok a gyártók, akik vállalnak árgaranciát, több százmillió eurós összegeket vesztenek azzal, hogy igyekeznek bizalmat kelteni a vásárlóikban.

Kérdéses, hogy meddig áll fent a jelenlegi, állandó áremeléseket hozó helyzet. A chiphiány végét állandóan más időpontra teszik az elemzők, de abban többnyire konszenzus van közöttük, hogy idén még mindenképpen velünk marad. A háború végét pedig nem is látni, de az biztosan sok időbe telik, hogy az ellátási láncok alkalmazkodjanak a jelenlegi helyzethez.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....