ICDP

Mi az önvezetés, és mi nem az?

2021.05.19.

Az utóbbi időben egyre több félreértés van az önvezetés meghatározása miatt. Sokan önvezető rendszerekként hivatkoznak az egyszerű vezetéstámogató asszisztensekre, ahogy ebből kisebb botrány is lett nem olyan régen az Egyesült Királyságban. Egyelőre a legmodernebb autók sem önvezetőek, de akkor mi az, amit valóban tudnak?

A harmadik szint a csúcs

A jelenleg elérhető legfejletteb, hármas szintű önvezetésre alkalmas autókat egyelőre a prémium kategóriában kell keresni, annak is a tetején. A leginkább aktuális ilyen modell az idei S-osztály, rajta kívül pedig a jövőr érkező EQS kapja meg a hármas szintű önvezetéshez szükséges asszisztenseket.

A Mercedes adatai alapján ezek az autók bizonyos helyzetekben, például forgalmi dugókban, 60 kilométer/órás sebességig valóban képesek az önvezetésre, amennyiben a körülmények is ideálisak. A gyártó ajánlása alapján ilyen helyzetekben a sofőr hosszabb időre is leveheti a kezét a kormányról és foglalkozhat mással a vezetés helyett, de egy kamera állandóan vizsgálja a sofőrt, hogy például nem-e aludt el és képes bármikor átvenni az irányítást.

Bármilyen modern megoldásnak hangzik ez, még szintén nagyon messze van az önvezetéstől, legfeleljebb rövid ideig van lehetősége az embernek másra koncentrálni. Mindenképpen a sofőrülésen kell ülni és ha az autó rendszere át akarja adni az irányítást, a vezetőnek néhány másodpercen belül reagálnia kell. Ha nem reagál, az autó szépen lassan lefékezi magát és megáll.

Gyakorlatilag ez ma a legmagasabb szintű önvezető képesség, a csúcs, de nyilvánvaló, hogy ez is rettentő távol van a valódi önvezetéstől.

Parkolás okostelefonnal

Más területeken ugyanakkor vannak jelentős fejlemények. A parkolóasszisztensekről megoszlanak a vélemények, egyesek szeretik használni, mások pedig egyelőre képtelen megbízni benne. A legmodernebb rendszer itt is az S-osztályban elérhető. Az új csúcsmodell egy megfelelő infrastruktúrával rendelkező parkolóházban képes helyet keresni magának, beállni oda, majd a sofőr hívására visszamenni oda, ahol a sofőr eredetileg kiszállt.

Ez is egy remek rendszer, de szintén jelentős korlátokba ütközik. Egyelőre se infrastruktúra, se szabályozás, vagyis a rendszer használata jelenleg nem legális. Remek megoldás, csak túlságosan megelőzi a korát.

Balesetmegelőzés

A vezetést támogató rendszerek nem csak a mindenki által jól ismert szituációkat könnyítik meg, vagy legalábbis könnyítenék ideális helyzetben, hanem az igazán nehéz manővereket is meg tudják oldani. Rengeteg balesetet előz meg például a rengeteg biztonsági szenzor együttes működése, de más, nem veszélyes, inkább csak bonyolult helyzetet is meg tudnak oldani bizonyos autók. Többek között például a Volkswagen Tiguan rendelkezik trailer-asszisztenssel, aminek segítségével az utánfutós autó könnyen beparkolható bárhova.

Bár a különböző asszisztensek valóban megkönnyítik a sofőr dolgát, nem mindenki szereti őket használni. Rengeteg tulajdnos nem is tudja, milyen rendszerek állnak rendelkezésére az autójában.

Ennek ellenére többnyire a gyártók és a vásárlók is örülnek az asszisztensek fejlődésének, de ennek is vannak hátulütői. Az Automobilwoche által megszólaltatott német szakértő szerint az asszisztensek terjedésével egy idő után el fogunk felejteni parkolni, ahogy ma, az okostelefonok korában már elképzelhetetlen, hogy telefonszámokat kelljen megjegyeznünk.

Hans-Georg Marmit szerint jelentős probléma, hogy ma már szinte minden kisautóban megtalálható egy tolatókamera és különböző asszisztensek, de ezek nem találhatóak meg azokban az autókban, amikkel jelenleg a többség a jogosítvány megszerezésére gyakorol. Jelenleg készítik elő javaslatukat, hogy néhány extra órát el kelljen tölteni az asszisztens rendszerek megismérésével is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....