WTCC

Michelisz nyolcadik lett az időmérőn

2014.06.07.

A WTCC oroszországi hétvégéjén a gyári Hondák már a Citroëneket szorongatták, Micheliosz viszont csak a nyolcadik helyen végzett, igaz, részben a taktikának köszönhetően. Öröm az ürömben, hogy a fordított rajtsorrend miatt a második versenyen a 3. helyről fog indulni.

Michelisz Norbert a Q1-ben röviddel első időt is ment a Moscow Speedway-en, a száradó pályán azonban percről percre gyorsult, száradt az ideális ív. Végül az ötödik idővel fordult, négyen jöttek be elé. A Q2-ben már egyértelműen a taktikázásé volt a főszerep, a Zengő Motorsport versenyzője a tizedik helyet célozta meg, ami a második futamon pole pozíciót ér. Ez végül nem jött össze, de a nyolcadik hely is jó a magyarnak, aki így a harmadik helyről indulhat a második versenyen vasárnap.

Az élen Jod-Maria López idei harmadik pole pozícióját szerezte meg a Citroënnel a két gyári hondás, Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro előtt. Sébastien Loeb csak a negyedik, a túlkormányzottsággal küzdő Yvan Müller csak a hatodik helyen végzett, közéjük Tom Chilton furakodott be a Chevrolet-vel.

Eredmények:

 1.  Jose Maria Lopez      Citroen            1m38.651s         

 2.  Gabriele Tarquini     Honda              1m38.877s  +0.226s

 3.  Tiago Monteiro        Honda              1m39.166s  +0.515s

 4.  Sébastien Loeb        Citroen            1m39.580s  +0.929s

 5.  Tom Chilton           ROAL Chevrolet     1m39.698s  +1.047s

 6.  Yvan Muller           Citroen            1m39.575s  Q2     

 7.  Mehdi Bennani         Proteam Honda      1m39.715s  Q2     

 8.  Michelisz Norbert     Zengo Honda        1m40.001s  Q2     

 9.  Ma Qing Hua           Citroen            1m40.092s  Q2     

10.  Hugo Valente          Campos Chevrolet   1m40.312s  Q2     

11.  Rene Munnich          Munnich Chevrolet  1m40.368s  Q2     

12.  Dusan Borkovic        Campos Chevrolet   No time set       

13.  Tom Coronel           ROAL Chevrolet     1m40.327s  Q1     

14.  Robert Huff           Lada               1m40.639s  Q1     

15.  Mikhail Kozlovskiy    Lada               1m40.653s  Q1     

16.  James Thompson        Lada               1m40.655s  Q1     

17.  Gianni Morbidelli     Munnich Chevrolet  1m42.091s  Q1     

18.  Franz Engstler        Engstler BMW       1m44.011s  Q1      

19.  Pasquale Di Sabatino  Engstler BMW       1m44.229s  Q1     

20.  John Filippi          Campos SEAT        1m46.467s  Q1     

21.  Nikita Misiulia       Campos SEAT        1m46.498s  Q1     

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....