Forma-1

Miért nem vágott Bottas Hamilton elé?

2019.09.23.

Egy házon belüli szabályra hivatkozva fogta vissza Valtteri Bottast a Mercedes, hogy ne kerüljön Lewis Hamilton elé. A finn beadta a derekát, csapata el magyarázta, miért nem tehetett mást.

Miközben a Ferrarinak amiatt kellett magyarázkodnia a Szingapúri Nagydíj után, hogy Sebastian Vettel egy Charles Leclerc számára hátrányos stratégiával nyerte meg a versenyt, a Mercedesnek arra kellett választ adnia a futamot követően, hogy miért avatkozott be utasítással a két versenyzője közötti sorrend alakulásába. Lewis Hamilton az első kerékcserékig a második helyen állt, ám miután a Ferrarikat a boxba hívták, a Mercedes kint tartotta őt további hét körre. Ezen a versenyen ez volt a legrosszabb választás, mivel rendszerint az nyert időt, aki korábban látogatta meg szerelőit.
 
Hamilton e taktikával pozíciót veszített Sebastian Vettellel és Max Verstappennel szemben is, és mielőtt sort kerítettek volna kiállására, úgy tűnt, a körökkel korábban friss gumit kapó Valtteri Bottas, de még akár az őt üldöző Alexander Albon is elé kerülhet, miután letudta a szervizelést.
 
A Mercedes ekkor lépett közbe. Bottasnál a csapatrádión az istálló főstratégája, James Vowles jelentkezett be, aki határozottan arra kérte a finnt, hogy vegyen vissza a tempóból, nehogy elévágjon Hamiltonnak. Tették mindezt annak ellenére, hogy Bottas elméletben még Hamilton bajnoki ellenfelének számít, a verseny előtti 63 pontos méretes hátránya ellenére is.
 
Bottas a versenyt követően elmagyarázta, egy házon belüli szabálynak volt kénytelen alávetni magát. „Vannak bizonyos szabályaink. Az elöl haladó autónak mindig elsőbbsége van stratégiai szempontból. Ha eltérő utat választunk, és az eredetileg hátrébb lévő autó profitál belőle, ahogy most én tettem, akkor életbe lép ez a szabály. Ha akartam volna, könnyedén elé kerülhettem volna. És ha legközelebb én leszek ilyen helyzetben, ugyanez lesz fordítva. És ez így rendben is van. Volt lehetőség az ennél jobb eredményre, de a szabály az szabály.” 
 
Tény, a csapatoknál általában valóban alapelv, hogy a jobb pozícióban álló jobb stratégiát kap, adott esetben védettséget is. Kivételt viszont ez alól már a Mercedesnél is láthattunk. Idén Silverstone-ban Bottas azzal vesztette el a vezető pozícióját, hogy bár hátrébb állt, Hamiltonnak engedték, hogy eltérő stratégiai utat válasszon, és utólag kiderült, hogy az ő iránya volt a hatékonyabb. Az akkori helyzet egyébként mutatott némi hasonlóságot Vettel és Leclerc mostani helycserés esetével.
 
Lewis Hamilton Valtteri Bottas elé jön vissza a 27. körben (Fotó: Formula1/Twitter)
Toto Wolff csapatfőnök elismerte, nehezükre esett utasítást adni Bottasnak, ám a csapat érdeke miatt nem volt más választásuk. Ha ugyanis nem avatkoznak közbe, a finn talán pozíciót nyer, de Hamilton egy helyett kettőt veszített volna, vagyis csapatuk a 4-5. hely helyett a 4. és 6. helyen találta volna magát. És mindezt azért, mert kockázatos taktikai kísérletbe kezdtek címvédőjükkel.
 
- Ez nem volt egy nagyszerű utasítás, de az elévágás sokkal hatásosabb fegyver volt, mint azt bárki gondolta. Nem hinném, hogy a Ferrari helycserét akart volna a versenyzőinél azzal, hogy Vettelt hívta ki először. Mi kockára tettük Lewis pozícióját azzal, hogy kint tartottuk, hogy legyen esélyünk a győzelemre. Valtterit azért fogtuk vissza, hogy tartsa fel Albont, mivel Lewis csak ő mögé jött volna vissza a kerékcseréről. Összességében tehát a csapat összeredménye rosszabb lett volna, ha Valtteri ezt nem teszi meg. Tartozunk neki ezzel a hellyel – fogalmazott Wolff.
 
Bottas számára teljesen idegen volt a kényszerű lassítás. Csapata konkrét utasítást adott neki arról, milyen köridőt kell teljesítenie, és kérdéses körben 3,2 másodperccel lassabb volt, mint az azt megelőzőben. „Nos, tudtam, hogy így lesz, mivel bizonyos szabályokat követni kell. Az előrébb álló mindig elsőbbséget élvez. Választani lehet, hogy rövidebb vagy hosszabb etapot futsz, és Lewis a hosszabbat választotta. Én voltam mögötte, ez van. Ha nyomtam volna a gázt, akkor elé vágok, és Albon is megtette volna. Szóval teljesen megértem a csapat érvelését, és tudom, hogy fordítva is ugyanígy történt volna. Azon leszek, hogy legközelebb fordított helyzet legyen.”
 
Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (XPB)
Bottas végül csapattársa mögött, az ötödik helyen ért célba, jóllehet úgy vélte, ennél sokkal jobb eredményre is képes lett volna a nyers tempója alapján. - Úgy éreztem, igazán jó volt a tempóm, de ahhoz nagyon nagy tempókülönbség kell, hogy ezen a pályán előzni tudj. Mindent ki fogunk elemezni, de az biztos, hogy csapatként jobbak is lehettünk volna – összegzett.
 
Mivel nem előzhetett, Bottas nemhogy nem faragott bajnoki hátrányából, de további 2 egységet veszített Hamiltonnal szemben, és már 65 pontra van tőle. És a mostani engedékenységét látva nehéz lenne még nyitottnak nevezni ezt a küzdelmet...
 
Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....