Honda

Minden kiderült az új Honda HR-V-ről

2015.04.22.

A Honda kis szabadidő-autója nyártól lesz megvásárolható Európában.

A Honda közzé tette az európai specifikációjú HR-V új generációjának műszaki adatait. A kis szabadidő-autó mindössze kétféle motorral, az 1,6 literes i-DTEC dízellel és az 1,5 literes i-VTEC benzinessel lesz kapható nálunk.

Mindkét erőforrás a kategória leggazdaságosabbjai közé tartozik, a hatfokozatú kézi váltóval párosított dízel átlagfogyasztása mindössze 4 liter gázolaj 100 kilométerenként. Ez a 120 lóerős motor ráadásul kifejezetten jól is mozgatja az autót, amit a százas sprint 10,1 másodperces ideje is jelez.

A benzines 130 lóerőt ad le, az átlagfogyasztása a feláras fokozatmentes automataváltóval 5,2 liter, a hatfokozatú kézi váltóval 5,6 liter. Kisebb nyomatéka miatt a benzines alulmarad a gyorsulási időt tekintve a dízelhez képest, mivel a 100 km/h eléréséhez 10,3 másodpercre (CVT: 10,9) van szüksége álló helyzetből.

A HR-V praktikus családi járműnek is beválik majd, a csomagtartója 453 literes alaphelyzetben, bővítés után pedig az egy köbmétert is meghaladja 26 literrel. A Honda szerint a HR-V vásárlói a kategória legtágasabb utasterének örülhetnek majd, amely ráadásul kifejezetten praktikus is, mivel a függőlegesen felhajtható „mágikus” hátsó ülések ezúttal sem maradtak ki. Felárért rendelhető lesz a Honda új, Android-alapú infotainment rendszere, és számos radar- illetve kamera-alapú vezetéstámogató rendszer is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....