Egyetem

Minőségi képzések, modern infrastruktúra: ötezernél is többen vettek részt a Széchenyi István Egyetem nyílt napján

2025.01.16.

Több mint ötezer látogatót vonzott a győri Széchenyi István Egyetem Nyitott Kapuk rendezvénye, amelyen az intézmény minőségi képzéseivel, európai színvonalú oktatási-kutatási infrastruktúrájával, kollégiumaival és a hallgatói élettel ismerkedhettek meg a továbbtanulni szándékozó diákok. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak az egyes szakok felvételi követelményeiről, amelyekre február 15-ig lehet jelentkezni.

 

A napokban az Educatio Kiállítás kiemelt résztvevőjeként, valamint a Velencei-tavi EFOTT Fesztivál idei házigazdájaként mutatkozott be Budapesten a Széchenyi István Egyetem, amely január 14-én már Nyitott Kapuk rendezvényére várta a diákokat a győri campusra. Az eseményen a látogatók hasznos információkat kaphattak a felvételi menetéről, az ösztöndíjakról, sőt a campuson elérhető szórakozási lehetőségekről is.

Fotó: SZE

Dr. Kovács Zsolt általános és oktatási elnökhelyettes nyitó előadásában kiemelte: a felvételizőknek megéri legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit tenni, de a középfokú nyelvvizsga is jelentős előnyt jelent a pontszámításnál. „A Széchenyi-egyetem »Út a felsőoktatásba« elnevezésű programja lehetőséget teremt a diákoknak arra, hogy betekintést nyerjenek az egyetem életébe, hasznos ismereteket és ezzel együtt intézményi felvételi pontokat szerezzenek.  Érdemes élni ezzel, mert az egyetem gyakorlatorientált képzéseket, a munkaerőpiacon versenyképes tudást és értékes diplomát nyújt hallgatói számára” – fogalmazott.

„Több mint ötezren érdeklődtek szakjaink iránt a nap folyamán, akik karonkénti bontásban kaptak tájékoztatást képzéseinkről. Emellett campus-körsétákon, labor- és könyvtárlátogatásokon, kvízjátékokon vehettek részt” – mondta el Lőrincz Gergő, az intézmény Pályaorientációs és Marketingközpontjának vezetője. Hozzátette, a fiatalok megismerhették a világ élvonalába tartozó hallgatói csapatokat, megtekinthették a Design Campus hallgatóinak kiállítását, és matematikai tudáspróbán is kipróbálhatták magukat. „Az érdeklődőknek a rendezvényt követően is minden felmerülő kérdésre választ adunk személyesen és online, iskolai tájékoztatókon, pályaorientációs eseményeken” – jegyezte meg a központvezető.

A Győr Városi Egyetemi Csarnokban felállított standokon és az egyetem tanulmányi épületeiben megtartott előadásokon a kilenc kar 11 képzési területe (jogi, gazdaságtudományi, társadalomtudományi, műszaki, agrár, bölcsészettudományi, informatikai, pedagógiai, egészségtudományi, művészeti és sporttudományi) mintegy száz szakját ismerhették meg a jelentkezés előtt állók.

Bognár Levente a pápai Petőfi Sándor Gimnáziumból érkezett a nyílt napra. „Engem a logisztikai mérnök, a műszaki menedzser, a gazdálkodás és menedzsment, valamint a kereskedelem és marketing szak is érdekel. Nagyon tetszik az egyetem modernitása, amiről már korábban is sok jót hallottam barátaimtól. A nyílt nap is nagyon hasznos volt számomra, minden kérdésemre választ kaptam, informatív előadásokon vehettem részt” – fogalmazott.

A vértesacsai Plank Móna, a székesfehérvári Jáky József Technikum tanulója ugyancsak első helyen tervezi megjelölni a Széchenyi-egyetemet. „A középiskolában is magasépítészetet tanulok, és ezen az úton szeretnék továbbhaladni. Ismerőseim nagyon jó véleménnyel vannak a győri képzésről, most pedig már a személyes benyomásaimra is tudok hagyatkozni, amelyek szintén pozitívak. A múlt heti, budapesti Educatio Kiállításon és a mostani Nyitott Kapuk rendezvényen szerzett tapasztalataim csak megerősítettek a döntésemben, hogy ezt az intézményt válasszam” – húzta alá.

A győri Péntek Sára Boglárka a Kazinczy Ferenc Gimnáziumból látogatott a rendezvényre. „Két szak iránt is érdeklődöm, a turizmus-vendéglátás mellett a kereskedelem és marketing is testhezálló lenne. Győriként jól ismerem az egyetemet, nagyon sok ismerősöm jár ide, akik csupa jókat meséltek, ezért számomra sem kérdés, hogy itt szeretnék továbbtanulni. A múlt heti Educatio Kiállításon és a nyílt napon is kedvesen fogadtak bennünket, fel tudtam tenni a kérdéseimet, amelyekre bőséges válaszokat kaptam” – osztotta meg tapasztalatait a diáklány.

Az intézmény szakjaira február 15-ig lehet jelentkezni a felvi.hu oldalon, a tudnivalókról pedig a felveteli.sze.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők, ahol letölthető a Széchenyi-egyetem felvételi kiadványa is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Elavult kerékbilincsek. ..
2026.02.01
Igazi motorsport legendák, klasszikus versenyautók szerepelnek a legdrágábbak pályáján.  ..
2026.02.01
Mivel a forgalmat megállították, a dugó egyre nagyobb, már legalább 2 kilométeres. ..
2026.02.01
A spanyol autóipar egyik legendája, a Pegaso Z‑102 hamarosan újjászülethet, méghozzá egy olyan....
2026.02.01
A versenysport szabályrendszere néha különös. Egy ilyen kiskapu hívta életre a Toyota GT-One....
2026.02.01
A Kalasnyikov nem csak egy AK-47-es: most egy moduláris oldalkocsival ellátott elektromos....
2026.02.01
A Szeged felé vezető oldalon történt a karambol – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.02.01
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is....
2026.02.01
A brit Billy Bolt győzelmével zárult a Superenduro GP motoros világbajnoki sorozat budapesti....
2026.02.01
Kreativitás és egyediség találkozása: a MINI Paul Smith Edition különkiadás megérkezett az utakra. ..