Vanwall Vandervell Budapesten

Mit keres Budapesten egy Vanwall Vandervell?

2025.04.02.

Remek érzés végül élőben látni egy autót, amiről többször is írt cikket az ember.

Nem sokkal azután, hogy megírtam az első Vanwall Vandervell prototípusok megjelenését félhivatalos, szörnyen bevakuzott fotókon, egyszer csak ott állt előttem az egyik példány Budapesten, a Belgrád rakparton. Hátul aludt a féléves kislányom, ezért általában próbálom kerülni az éles fékezéseket, de ezúttal nem csak beletapostam a fékbe, de fel is kiáltottam: EGY VANWALL VANDERVELL! EZ MIT KERES ITT? Félre húzódtam, és gyorsan körbe is fotóztam a nálam lévő telefonnal a fekete prototípust.

M VV 755 E. Még a német rendszám is stimmel. Ez bizony a két legyártott (nem megerősített, de egyelőre ennyiről készült fotó) autóból az egyik. Na, pont nem az, amelyikkel Bernie Ecclestone pózolgatott, lévén, hogy ez egy egykori, a Forma-1-ben is aktív brit csapat újjászületése. Nem vették félvállról a visszatérést, egyből a Le Mans-i 24 órást célozták meg 2023-ban, méghozzá egy Hypercar csúcskategóriás prototípussal. Persze nem voltak túl sikeresek, de az elköteleződést jól mutatta.

Aztán nem sokkal később bejelentették első utcai modelljüket is, ami történetesen egy elektromos hot hatch, a legendás Lancia Delta Integraléhoz erősen hasonlító arányokkal és formai jegyekkel, ám a Hyundai Ioniq 5 N technikai alapjaival. Ugyanarra az E-GMP padlólemezre épül, ugyanannyi, tehát 641 lóerővel. Belekukkantva rögtön fel is tűnik az ismerős műszerfal, azonban mindent kék alcantarával borítottak, míg a padló egy részén kilátszik a szénszálas padló. Kedvenc részletem a sofőrajtóban kifittyenő piros mikuláscsomag, azaz parkolási bírság, de a beltér tisztaságáról is elbeszélgetnék a tulajdonossal.

Élőben szörnyen látványosak a formai megoldásokl. Különös kedvenceim a felnikre szerelt aero fedők, a C-oszlop légterelői, valamint az F1 inspirálta diffúzor. Oldalról belenézve még az ajtók sem illeszkednek szépen, de a letakart hátsó kilincsből ítélve még tényleg egy prototípusról beszélünk, amin még lesz mit csiszolni. Annyi biztos, hogy nem sűrűn fog szembe jönni velünk egy ilyen ritka típus, épp ezért örülök neki borzasztóan, hogy végül Budapesten botlottam bele egybe. Bernie Ecclestone-nal bárki tud pózolni, na de UAZ-zal?

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....