Nissan

A Mitsubishi legnagyobb tulajdonosa lett a Nissan

2016.10.25.

A Nissan Motor Co., Ltd. (Nissan) lezárta a Mitsubishi Motors (MMC) vállalat 34 százalékos tulajdonrészének megszerzését, amivel annak legnagyobb tulajdonosa lett. Az MMC egyben a Nissan és a Renault globális vállalatszövetségének tagjává is válik. A 2016-os pénzügyi évben értékesített 10 millió autóval a vállalatszövetség a globális eladásokat tekintve a világ három legnagyobb autógyártója között van.

Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója emellett azt is bejelentette, hogy a Nissan és az MMC együttműködése kiterjed majd a közös beszerzésekre, a jelenleginél mélyrehatóbb lokalizációra, gyár- és technológiamegosztásra, közös járműplatformok kifejlesztésére, illetve a két márka együttes jelenlétének fejlesztésére a fejlett és a feltörekvő piacokon is.

– A Nissan, a Mitsubishi Motors és a Renault együtt új erőt képviselnek a világ autógyártásában – mondta Ghosn. „A vállalatszövetség a világ három legnagyobb autóipari cégcsoportja között lesz, ami méretgazdaságossága, iránymutató technológiái, illetve gyártási kapacitásai révén minden egyes piaci szegmensben és a világ minden pontján ki tudja majd elégíteni a vásárlói igényeket.”


Ghosn szerint az MMC-vel létrejött partnerségen keresztül a Nissan összesen mintegy 24 milliárd jennek megfelelő szinergiaelőnyt célozhat meg a 2017-es pénzügyi évben, ami a 2018-as pénzügyi évtől 60 milliárd jenre nőhet. Ez kihat az egy részvényre jutó eredményre is, ami így várhatóan mintegy 4 jennel haladja majd meg a jelenlegi szintet a 2017-es pénzügyi évben, illetve 10 jennel 2018-ban – a Nissannak a Mitsubishi Motors-ban való tulajdonszerzéséhez köthető minden egyéb eredménynövekedésen túl.

A Nissan az MMC elnök-vezérigazgatója, Osamu Masuko felkérésére ajánlotta fel segítségét a vállalatot érintő, üzemanyag-fogyasztási adatokkal kapcsolatos krízist követően. A két cég az elmúlt öt év során már együttműködött a japán piacra készülő úgynevezett kei-autók gyártásában.

Ghosn a változásokkal kapcsolatban elmondta: „A globális autóipart érintő, még soha nem tapasztalt léptékű változások közepette ez a stratégia a meglévő erősségeinkre és a vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalatainkra építve biztosíthatja versenyképességünk erősödését, vásárlóink egyre jobb termékekkel való kiszolgálását, illetve a befektetőink számára is vonzó megtérülést.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....