Lada

Modellfrissítés kapott a Lada Niva

2014.06.29.

37 évvel a Niva bemutatója után az AvtoVAZ még mindig látott fantáziát egy ráncfalvarrásban a terepjáró számára.

A Lada Niva Urban az augusztusi Moszkvai Autószalonon ünnepli a világpremierjét. A frissített terepjáróról az első képek már kiszivárogtak az internetre. Kívülről a legnagyobb változást a háromléces új hűtőmaszk bevezetése jelenti, amely enyhén az első generációs Range Roverre emlékeztet. Az új, fényezett műanyag lökhárítók elöl hátul meghatározzák a megjelenést, de javítottak a jellegzetes formájú első irányjelzők megjelenésén is, és nagyobb, 17 colos felniket vezettek be.

Műszakilag kevés a változás, megmaradt az önhordó karosszéria a hátsó merev tengellyel, a meghajtásról pedig továbbra is a jó öreg 1,7 literes, 84 lóerős benzinmotor gondoskodik. Az állandó összkerékhajtás három differenciálművel rendelkezik. A benzinmotor csak 22 másodperces százra gyorsuláshoz elegendő, az olcsóbb fenntartású LPG-s változat még ennél is lassabb.

Sokat javít az utasok kényelemérzetén a feláras légkondicionáló, az elektromos ablakemelő, a gazdagabb hangszigetelés. A Lada Niva Urban alapára körülbelül 3,8 millió forintnak megfelelő mennyiségű rubelbe kerül majd Oroszországban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....