Forma-1

Montezemolo: a Schumacher név önmagában nem elég a Forma-1-hez

2021.01.27.

Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke szerint nem szabad túlzott elvárásokat megfogalmazni Mick Schumacher, a legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia felé az első világbajnoki szezonjára.

- A név önmagában nem elég a győzelemhez, ahhoz több kell - nyilatkozta a 73 éves olasz szakember a Sport Bild című lapnak, és hozzátette, jónak tartja, hogy a 21 esztendős versenyző egy "második vonalba" tartozó csapat, a Haas színeiben mutatkozik be, ahol nem kell "nyomás alatt" teljesítenie. - Fontos, hogy ott fejlődjön, tapasztalatot szerezzen és előre lépjen - mondta Montezemolo.

Mick Schumacher a március 28-i Bahreini Nagydíjon mutatkozik be a Forma-1-ben. Édesapja a 2006-os első visszavonulását követően 2010-ben éppen a szahíri aszfaltcsíkon tért vissza az F1-be, ahol aztán 2012-ig még versenyzett a Mercedes színeiben.

- Csak remélni tudom, hogy Michael otthonról részt tud venni a fia sikereiben, és nagy elégedettséggel tölti el, amit Mick eddig elért - nyilatkozta Montezemolo, aki abban az időszakban volt elnöke a Ferrarinak, amikor Michael Schumacher zsinórban öt vb-címet nyert a maranellói istállóval.

- Ő volt a szuperhős, a Ferrari történetének messze a legjobb versenyzője - emlékezett vissza a korábbi elnök a most 52 éves Schumacherre, aki 2013 decemberében síbalesetben koponyasérülést szenvedett, és azóta sem szerepelt a nyilvánosság előtt. Otthonában ápolják, állapotáról a családja nem ad információt. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....