Forma 1

Most már a Renault is módosítana

2016.01.07.

Mivel a jelenlegi szabályok nem illeszkednek tökéletesen a Forma-1 igényeihez, a Renault nem zárkózik el az erőforrással kapcsolatos előírások továbbfejlesztésétől vagy megváltoztatásától – hintette el a francia cég ügyvezetője, Cyril Abiteboul.

A Renault vezetői néhány évvel ezelőtt világossá tették, csak akkor maradnak a királykategóriában, ha a vezetőség elkötelezi magát a hibrid technológia bevezetése mellett. A franciák – és a többi motorgyártó – által várt technikai szabályok 2014-ben be is mutatkoztak a királykategóriában, a debütálás azonban nem sikerült túl fényesre. Az elmúlt időszakban komoly kérdések merültek fel az új technológiával járó költségekkel és azok „élvezeti értékével” kapcsolatban.

A kritikák hatására a sport vezetői elhatározták, a jövőben (leghamarabb 2017-ben) változtatnak a motorformulán, a Renault pedig – bár korábban a jelenlegi szabályrendszer egyik legnagyobb támogatója volt – nem zárkózik el ettől a javaslattól; igaz a radikális módosításokról egyelőre hallani sem akar. „A hibrid technológia fontos, nemcsak a Renault-nak, hanem a többi gyárnak is” – idézi a franciák ügyvezetőjét a Motorsport. „Ha megnézzük a jövőben debütáló termékeket, akkor látni fogjuk, hogy a hibrid technológia szinten mindenhol jelen van” – magyarázza.

Ha a véleményem érdekel ezekről a különös szabályokról, akkor azt mondom, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tökéletesen megfelelnek a modernkori Forma-1 igényeinek. Most a show-ról beszélek, valamint a gyártók költségvetéséről, az árról, amit a különböző csapatoknak kell fizetniük, valamint a felhasználhatóságról és így tovább. És akkor itt vannak még a sporttal kapcsolatos elemek is; például a zsetonrendszer, ami rendkívül bonyolult és a büntetési szisztéma, ami szintén eléggé zavaros. Nem hinném, hogy ezek olyan zseniális dolgok lennének” – folytatja.

„Ezek után vajon teljesen le kellene írnunk ezt az egészet, vagy fejlesztenünk kellene? Ki kellene javítanunk a hibákat? Nem is tudom. Az a baj, hogy akkor, amikor előállunk valami újjal, ami valóban áttörést jelentene a korábbi megoldásokhoz képest, akkor sem vehetjük biztosra, hogy ez az újítás majd zseniális lesz. A legcélszerűbb dolog a fejlődés, sokkal jobb, mint a radikális változtatások. Ám, ami a szabályváltoztatásokat illeti, mi teljesen nyitottak vagyunk” – zárja gondolatát a francia szakember, aki a struktúra ismertetéséig biztosan vezető szerepet tölt be a gyári Renault-nál.

 

(forrás: Motorsport, telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....