Eurostar

Műszaki hiba miatt leállították az Eurostar szuperexpresszeket

2025.12.31.

Több órán át álltak kedden a szuperexpresszek és a járműszállító szerelvények, amelyek a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban közlekednek normál esetben. Estére a forgalom részlegesen újraindult, de az utasokat a társaság több órás késesek lehetőségére figyelmeztette.

A Londont Párizzsal, Brüsszellel, Amszterdammal és több köztes célállomással összekötő Eurostar szerelvények üzemeltetője kedd délután bejelentette, hogy a La Manche-csatorna alatti alagútban meghibásodott a felsővezeték, és az ebből eredő áramellátási kiesés miatt kedden az összes Eurostar-járatot törölték, majd az alagutat le is zárták.

Emiatt később a Le Shuttle-szerelvények közlekedését is leállították.

Estére a vasúti alagutat újból megnyitották és a szerelvények közül néhány elindult, de a Eurostar továbbra is azt javasolta, hogy az utasok más időpontokra foglalják át jegyüket, mert a korábbi törlések és a menetrend felborulása miatt a forgalomban változatlanul komoly fennakadások vannak.

Az 1994-ben megnyílt Csatorna-alagútban háromféle vonat közlekedik. A Eurostar társaság óránként 300 kilométeres sebességgel haladó szuperexpresszei utasokat szállítanak, a Eurotunnel által működtetett Le Shuttle-szerelvényeken személyautók, motorkerékpárok és buszok kelhetnek át a délkelet-angliai Folkestone-ból a franciaországi Calais-ba és vissza, emellett teherautók szállítására kialakított, konténerszerű vasúti kocsikat vontató szerelvények is közlekednek a két part között.

A keddi áramellátási probléma miatt egy Le Shuttle-szerelvény meghibásodott a Csatorna-alagútban, és ezután zárták le az alagutat.

Az elakadt Le Shuttle vonatot kedd este kivontatták az alagútból, és ezután vált lehetővé a Eurostar és a Le Shuttle vonatok közlekedésének részleges újraindítása, egyelőre az alagútpár egyik ágában, váltakozó irányban.

A Dover és az európai kontinens között közlekedő komptársaságok kedden közölték, hogy pótlólagos kompok forgalomba állításával tudják fogadni az átkelő járműveket.

A Le Shuttle szerelvények folkestone-i termináljához vezető M20-as autópályán ugyanakkor jelentős torlódás alakult ki a Csatorna-alagút lezárása miatt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....