Nagy Britannia

Nagy bevételkiesés a brit költségvetésnek az elektromos autó

2022.01.12.

- Nagy adóbevétel-kiesést okoz a brit költségvetésnek az elkövetkező években az elektromos autók terjedése a RAC Foundation kedden publikált tanulmánya szerint.

A brit költségvetésnek 2019-ben, a járvány előtt 16,4 milliárd font-sterling bevétele származott a forgalomban lévő 32,9 millió jármű fogyasztásának üzemanyag-adójából. Az elektromos járművek elterjedésének optimista forgatókönyvét feltételezve az üzemanyag-adóból származó bevétel 2028-ra 5 milliárd font-sterlinggel 11,4 milliárdra csökkenhet.

Az 5 milliárd font-sterlinges csökkenés nagyjából megfelel annak az összegnek, amit a brit költségvetés az autópályák és főútvonalak üzemeltetésére, karbantartására és bővítésére évente fordít.

A tanulmány azonban azt is kimutatta, hogy az üzemanyag-adóból származó bevétel csökkenését rövid távon mérsékeli, hogy az autósok a dízel járművekről benzines és plug-in hibrid autókra állnak át. Ha egyenesen elektromos autókra állnának át, akkor jóval nagyobb lenne az adóbevétel csökkenése.

Az SMMT autóipari szakmai képviseleti szervezet jelentése alapján 2021-ben 48,1 százalékkal zuhant a dízeles autók értékesítése az előző évihez képest és mindössze 8,2 százalékát adták a teljes értékesítési volumennek. 2020-ban az eladott autóknak még 16,0 százaléka volt dízel. A hibrid autók értékesítése viszont 64,7 százalékkal nőtt a teljes volumen 18,0 százalékára. A legkeresettebbek a benzines autók voltak 46,3 százalékkal, de az előző évinél 15,7 százalékkal kisebb volumenben.

Összesen 1,647 millió autót értékesítettek Nagy-Britanniában 2021-ben, 1,0 százalékkal többet, mint a 2020-as válságévben, de 28,7 százalékkal kevesebbet a járvány előtti, 2019-es forgalomnál.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....