Opel Corsa GSi

Az Opel friss „mindennapi sportgépe” hivatalosan az októberi Párizsi Autószalonon lép színre, de még idén a kereskedésekbe is megérkezik. Nem csak látványos “Hot Hatch” formáival hódit, teljesítménymutatói is magukért beszélnek: 207 kW (281 LE) és 345 Nm, azaz pont annyi, amennyit Opel Mokka GSE is kínál. Az újdonság minden mai sorozatgyártású Opelnél gyorsabban, mindössze 5.5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra1. A Corsa GSE az Opel történetének eddigi legerősebb gyári Corsája.
A német és a brit piac legkelendőbb kisautójának sportos változata az első Corsa GSi génjeit örökölte. Az Opel, a Corsa első generációja óta kínál extrasportos modellváltozatot is a Corsa rajongóknak. Az első Corsa GSi 1988-ban jelent meg, 2007-től pedig már a Corsa OPC modellek dobogtatták meg a vásárlók szívét. Most itt az új, tisztán elektromos hajtású Corsa GSE, különleges képességekkel!
Az első Opel Corsa GSi-t 1988-ban mutatták be. A szlogen így szólt: “az autó, ami olyan dinamikus, mint egy motorkerékpár”. A mindössze 820 kilós, látványos, hangsúlyos kerékívekkel is sportossá formált, 100 LE-s, sportüléses kisautó végsebessége elérte a 188 km/h-t.
A friss fejlesztésű 1.6 literes, befecskendezős benzinmotor mindössze 9.5 másodperc alatt gyorsította álló helyzetből 100 km/h-ra sportos Corsa első generációját. Rengeteg nyomatékával és rugalmas viselkedésével az első GSi Corsa sok vezető arcára csalt mosolyt a mindennapokban. Az Opel fejlesztői a futóművet és a fékeket is a nagyobb teljesítményhez igazították: feszesebbre cserélték a rugókat, egyedi hangolású lengéscsillapítókat építettek be, az első féktárcsákat pedig nagyobbak és belső hűtésűek váltották le. Az első-hátsó kanyarstabilizátor jelentősen megnövelte az elérhető kanyarsebességeket és vele az élvezeti szintet.
A sportosság kívül és belül is megjelent: a sportülések és a háromküllős sportkormány mellett az alapfelszereléshez tartozott a széles könnyűfém keréktárcsa-készlet és a fordulatszámmérő is. Az első Corsa GSi megalapozta azt az utat, amelyen a jövő sportos Corsái jártak.
A Corsa GSi 16V 1993-ban érkezett, színre festett küszöbidomokkal, fényezett lökhárítókkal és első-hátsó spoilerrel. A fordulatszámmérő és a széles kerékkészlet mellett már az ABS is az alapfelszereltség része volt.
Korának legerősebb Corsájaként a második generációs GSi már 109 LE-t és alacsony fordulaton is nyomatékos viselkedést kínált, miközben 9.5 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége pedig elérte a 195 km/h-t. Sportos felfüggesztésében gáztöltésű lengéscsillapítók dolgoztak, hajtásláncához pedig sportosra áttételezett ötfokozatú kéziváltó járt, - a szervokormány szintén az alapfelszereltséghez tartozott, akárcsak a sportülések és a bőrhuzatú sportkormány.
A Corsa C GSi 2001-ben lépett a színre, elődje erősebb és gyorsabb követőjeként, már 202 km/h-s végsebességgel és 9.0 másodperces állórajtos 100 km/h-s szintidővel, minden idők leggyorsabb gyári Corsájaként. 125 LE-s 1.8 literes benzinmotorja 165 Nm forgatónyomatékot termelt, kiváló rugalmasságot kínálva, meglepően takarékos működés mellett. A hengerenkénti befecskendezést friss fejlesztésű elektronika szabályozta - az Opel fejlesztőgárdája már 25 évvel ezelőtt is ügyelt a fogyasztásra.
A 2007-ben bevezetett OPC jelöléssel egy időben az Opel bemutatta a Corsa D sorozatának OPC változatát, 192 LE-vel és 266 Nm-es forgatónyomatéki csúccsal. Sötét színű, kontrasztos diffúzorával, első-hátsó légterelőivel és látványos tetőspoilerével az új OPC már első pillantásra is sportosságot sugárzott, az igazi csúcsgép azonban 2010-ben érkezett meg a Corsa OPC ‘Nürburgring Edition’ formájában, 210 LE-s teljesítménnyel, 280 Nm-rel, 6.8 másodperces (0-100 km/h) gyorsulással és 230 km/h-s végsebességgel! A nagyteljesítményű lengéscsillapítókat a Bilstein, a fékeket a Brembo szállította.
Az Opel a GSi rajongóknak is kínált megfelelően sportos Corsát: a Corsa GSi negyedik generációja 150 LE-t termelt és 210 km/h-s csúcssebességet ért el, a modell történetében most először turbóval. A negyedik generációs Corsa GSi tökéletesen illett a modellkínálatba, éppen az erősebb sorozatmodellek és az OPC közé.

Az ötödik generáció OPC változata 2015-ben debütált és azonnal be is bizonyította, hogy éppúgy otthon érzi magát a Nürburgring “zöld poklában”, mint a város forgatagában. A Corsa E OPC ismét korának leggyorsabb Corsája lett, 230 km/h-s csúcsértékkel, kiemelkedően sportos tulajdonságokkal és tökéletes mindennapi használhatósággal. Az alig 4 m-es kisautót 207 LE-s (280 Nm) turbós benzinese különleges képességekkel ruházta fel, és utasterét is ehhez illően alakították ki: Recaro sportülések, alul lapított karimájú bőr sportkormány és sportos pedálok. A feltűnő külsőt a nagy első légbeömlők, a sportos motorháztető, a széles küszöbök, a hátsó spoiler és a diffúzorral körülölelt dupla kipufogóvég tette teljessé. A Corsa E OPC-ben jelentek meg először a frekvenciafüggő csillapítási karakterisztikájú (FSD) lengéscsillapítók.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!