vasútfejlesztés

Nagy horderejű bejelentést tett ma reggel Palkovics

2021.03.27.

A ma reggeli bejelentés értelmében - a beruházás előkészítésének keretében - környezeti hatástanulmányt, megvalósíthatósági tanulmányt és költség-haszon elemzést készítenek el.

Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése - tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-t szombaton.

A miniszter közölte: a vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül.

A tárcavezető kifejtette, hogy a kormány a következő évtizedben összesen mintegy hatezer milliárd forintot szán a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére és a járműállomány megújítására. A vasútstratégiában megjelölt kiemelt törekvés, hogy Magyarország Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Az országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció és annak alapján a V0 projekt átfogó célja a vasúti szállítási igények versenyképes kielégítése, a környezetkímélő vasúti áruszállítás részarányának növelése.

Az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett Fenntartható és Intelligens Mobilitási Stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re. A környezetbarát vasúti árufuvarozás feltételeit érezhetően javítja Magyarországon, hogy a Déli Körvasút felújításán és Duna-hídjának háromvágányosra bővítésén már dolgoznak a kivitelezők. A vasúti szállítások klímacélokkal összefüggő, még nagyobb mértékű előtérbe helyezése miatt azonban érdemes további átkelési lehetőségekről is gondoskodni, középtávon ennek lesz hasznos eszköze a V0.

A Budapestet délről elkerülő, Dunát keresztező vasúti kapcsolat új nyomvonalon, villamosított teherforgalmi vasútvonalként épülhetne meg 120-160 kilométer/órás tervezési sebességre. A V0 az országos és nemzetközi vasúthálózat meghatározó részeként hozzájárulhat a kedvezőbb, fennakadásmentes átmenő és belföldi teherforgalomhoz.

Az előkészítés keretében környezeti hatástanulmányt, megvalósíthatósági tanulmányt és költség-haszon elemzést készítenek el. Lefolytatják a környezetvédelmi engedélyezési eljárást alapvetően a Székesfehérvár és Cegléd térsége közötti szakaszra.

A megvalósíthatósági tanulmány vizsgálja a Győr és Székesfehérvár térsége közötti szakasz összhangját is az ugyanebben a nyomvonalsávban tervezett Budapest-Varsó nagysebességű vasútvonal fejlesztési elképzeléseivel. Áttekinti és értékeli az intermodális konténerterminál infrastruktúra kialakításának, fejlesztésének, a vasúti iparvágány-kapcsolattal rendelkező áruforgalmi központok és a repterekkel kialakítandó összeköttetések megvalósíthatóságának lehetőségeit is.

Az előkészítés során országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepciót dolgoznak ki. A folyamat várhatóan 2023 tavaszára ér célba, akkorra állhat rendelkezésre a megvalósíthatósági tanulmány és a környezetvédelmi engedély - tájékoztatott Palkovics László.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.21
A McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést a....
2025.04.20
Régi panel, hogy nincs új a nap alatt, legyen az akár EV autó drónnal kombinálva. ..
2025.04.20
A Szolnoki Törvényszéken másodfokon, jogerősen lezárult a Karcagi Járásbíróság elmúlt évtizedének....
2025.04.20
Meglepő adalékanyaggal, rizshéjjal gazdagítja az Arona modelljébe beépített alkatrészeit a Seat. ..
2025.04.20
Akár több héttel is számolnia kell annak, aki ilyen autó vásárlásán töri a fejét. ..
2025.04.20
Városi terítőjártaként, agglomerációs használatra jó ajánlat a Toyota elektromos kisáruszállítója,....
2025.04.20
Egész napos élményre lehet számítani április 26-án. ..
2025.04.20
Kelemen István rajzával kívánunk minden kedves olvasónknak és partnerünknek kellemes húsvéti....
2025.04.20
Nemcsak a jogosítványukat, hanem a biztosítási fedezetet is elveszíthetik az ittas járművezetők,....
2025.04.20
A hosszú hétvégén megnő a közúti forgalom, több odafigyelésre és türelemre van szükség, Tóbiás és....