üldözés

180 km/h-val menekült a Debrecenben ellopott kisteherautóval egy fiú - videó

2026.06.30.

A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át tartó ámokfutás nem végződött tragédiával.

Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. A GPS-koordináták alapján percek alatt több egységet is a mozgásban lévő jármű felé irányítottak. Rövid időn belül megtalálták, majd a protokollnak megfelelően felkapcsolták a megkülönböztető jelzést, és megpróbálták megállítani.

 

A sofőr ekkor a gázra lépett és menekülni kezdett. Több járőrautó is kilométereken át követte, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig, ahol további egységek várták, mivel a Tevékenység-irányítási Központ riadóláncban értesítette a szomszédos megyék kollégáit.

A menekülő közel 100 kilométert tett meg, miközben helyenként a 180 km/h-s sebességet is elérte autópályán és főutakon. A rendőrök eközben mindent megtettek azért, hogy a többi közlekedő biztonságban maradjon: lehajtókat és becsatlakozó utakat zártak le, több helyen pedig elterelték a forgalmat a száguldó kisteherautó útjából.

A veszélyes menekülés végül az M3-as autópályán ért véget, ahol a kisteherautó terelőtábláknak ütközött és megállt. A járműből ketten ugrottak ki, majd futva próbáltak elmenekülni, de nem jutottak messzire. A rendőrök percek alatt elfogták őket egy közeli szántóföldön.

A kisteherautót vezető 15 éves fiút és utasát, egy 14 éves lányt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. Mindkettőjüket jármű önkényes elvétele bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig a sofőr esetében bűnügyi felügyeletről döntött, míg a lány szabadlábon védekezhet. Az is kiderült továbbá, hogy az autóból eltűnt némi készpénz, ezért lopás miatt is felelniük kell a tinédzsereknek. A fiatal fiúval szemben ezeken kívül közúti veszélyeztetés, engedély nélküli vezetés és más szabályszegések miatt indult még eljárás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....