BMW 3 Series

Nagyot domborít az új BMW 3-as limuzin és a touring

2022.05.19.

Frissített formanyelvével, széleskörűen modernizált prémium hangulatával, valamint a digitalizáció, a járművezérlés és a felszereltség területén jelentkező fejlesztéseivel a BMW 3-as sorozat új kiadása méltó sikeres elődeihez.

A frontrész és a hátsó kialakítás célzott módosításai még inkább előtérbe helyezik az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring által fémjelzett sportosságot. A BMW Ívelt Kijelzővel dolgozó BMW 8.0 operációs rendszer a korszerűség új szintjét képviseli az utastérben, miközben a kormány mögötti váltófülekkel és újragondolt előválasztó karral szerelt, nyolcfokozatú Steptronic automataváltó az új BMW 3-as sorozat összes modellváltozatának alapfelszereltségébe bekerül.

A rendkívül széles hajtáslánc-paletta mindig is a BMW 3-as sorozat meghatározó jellemzője volt. A vezetési élmény és a takarékos közlekedés közötti példaértékű egyensúlyt BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, kiváltképp hatékony belsőégésű erőforrások, valamint plug-in hibrid és 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid hajtáslánc-technológiák teremtik meg.

Az új BMW 3-as limuzin háromféle, az új BMW 3-as Touring pedig négyféle plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával válik elérhetővé. Eközben mindkét karosszériaváltozat motorpalettáján négyféle benzines és négyféle dízelüzemű erőforrás is sorakozik, négy vagy hat hengerrel. A portfólióba egy olyan négyhengeres benzinmotor is bekerült, amelyben a kipufogócsonkot a hengerfejbe integrálták, az optimalizált teljesítmény-leadásról pedig továbbfejlesztett turbófeltöltő gondoskodik.

Az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring motorpalettájának csúcsán a BMW M GmbH két teljesítményre optimalizált modellje trónol, rendkívül sportos adottságokkal. Ez azt jelenti, hogy az új BMW 3-as sorozat hajtáslánc-palettája maximálisan lefedi a 110 kW / 150 lóerő és a 275 kW / 374 lóerő közötti teljesítmény-tartományt. A soros hathengeres benzinmotor és a négyhengeres dízelmotorok mild-hibrid technológiája módfelett gyors rendszerreakciót és még hatékonyabb közlekedést ígér.

Sportosan elegáns megjelenésével és agilis vezethetőségével a BMW 3-as sorozat az első naptól kezdve a prémium középkategóriában elérhető vezetési élmény meghatározó viszonyítási alapja. A 3-as BMW eközben a bajor prémiummárka elsőszámú modellsorozata is. Az immár több mint 45 éve imádott sportlimuzin és az első ízben 35 évvel ezelőtt bemutatott Touring karosszériaváltozat új kiadása 2022 júliusában érkezik meg az utakra.

Az új BMW 3-as limuzin a BMW Group müncheni és mexikói gyárában, az új BMW 3-as Touring pedig kizárólag Münchenben lát majd napvilágot. A limuzin kínai piac számára fejlesztett változata a közös vállalkozásként működtetett BMW Brilliance Automotive (BBA) senjangi létesítményében készül.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....