NAV

NAV: több jogsértést derítettek fel ekáer-adatok alapján

2016.12.28.

Több jogsértést is felderített Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján.

A NAV szerdai tájékoztatása szerint a Pest megyei adó- és vámigazgatóság munkatársai ekáer-adatok alapján ellenőriztek egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemet. A helyszíni ellenőrzéskor kiderült, hogy a cégnek több mint 1 millió forint adótartozása van, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem rendezett, ezért lefoglalták az üzemben található, több millió forint értékű munkagépeket.

A pénzügyőrök ekáer-jogsértést is megállapítottak, illetve a további vizsgálat kiderítette, hogy négy alkalmazott bejelentés nélkül dolgozott. Az ügyben hatósági eljárás indult, a jogsértések miatt több mint félmillió forint bírság várható - közölte a NAV.

Egy másik, az ekáer kontrolladatai alapján végzett ellenőrzésnél olyan, szójadarát és pelletet forgalmazó gazdálkodót vizsgáltak, amelynek forgalma több mint 100 millió forint eltérést mutatott az Európai Unión belüli beszerzéseknél. Az ekáer-bejelentések alapján a cég rendszeresen vásárolt más tagállamokból, majd ezeket a termékeket Magyarországon továbbszámlázta, így próbált kibújni az adófizetés alól.

A NAV munkatársai az adózó bankszámláját zárolták, raktárkészletét lefoglalták. Az intézkedések eredményeképpen az adózó a teljes összeget megfizette - derül ki a közleményből.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....