NNG

Navigációs sztorik a nagyvilágból - ázsiai trendek

2017.03.27.

Az NNG a világ számos országában rendelkezik helyi képviselettel az Egyesült Államoktól, Magyarországon át egészen Japánig. A budapesti székhelyű szoftverfejlesztő megoldásait minden esetben az adott ország igényeire, speciális elvárásaira szabja.

Az egyes országok sajátosságait olykor még felkutatni is nehéz, számos, az európaitól eltérő szabályozás vonatkozik a szoftverfejlesztés munkafolyamataira. Kerecsen Tamás az NNG technológiai vezetője megosztotta tapasztalatait a világ egyik legkülönlegesebb piacáról, Ázsiáról.

Japán az ázsiai régió második legnagyobb piaca, az ország sajátossága, hogy az új személyautók iránti kereslet általánosságban csökken, ennek ellenére a luxusautó eladások 19 százalékkal növekedtek 2016-ban. A rögtön szembetűnő egyedi írásmód mellett Japánban a házak címezése is rendhagyó, így a helyiek között egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egyszerűen használható, telefonszám szerinti navigálás. A japán piac egyéb sajátosságairól az alábbi videó is beszámol, mely a Jaguar-Land Rover japán piacra készült modelljeinek navigációját mutatja be, amit az NNG budapesti kollégái fejlesztettek.

A képre kattintva videó indul.

A kulturális különbségek mellett az ázsiai piacok egyik sajátossága a rendkívül szigorú szabályozás a térképek kihozatalával kapcsolatban. Dél-Koreában például komoly büntetésre, indokolt esetben halálbüntetésre is számíthat az, aki koreai térképet szállít vagy küld külföldre. Ezzel az NNG-nek is meg kell küzdenie, mert a nyelvet beszélő és a piacot ismerő magyarországi kollégáink segítségével ugyan ki tudjuk fejleszteni a szoftvert itthon is, a teszteléshez és a térkép előkészítéséhez viszont oda kell utazniuk kollégáinknak néhány hétre, vagy akár hosszabb időre is.

Hasonló biztonsági előírások Kínában is vannak. Az ottani navigációkhoz készített valamennyi, Kínát ábrázoló térképnek ugyanis tartalmaznia kell egy bizonyos fokú, központilag meghatározott torzítást. A térképet tartalmazó navigációs motort pedig a megfelelő kormányhivatalnak kell jóváhagynia, mielőtt az gyártásba kerülhet. Az ország ugyanakkor hatalmas potenciált jelent: az ázsiai régió legnagyobb piacán a belföldre gyártott autók jelentenek hatalmas lehetőséget az NNG-hez hasonló beszállítóknak, hiszen ezek élvezik a legnagyobb adókedvezményeket, ezért hatalmas rájuk a kereslet. Az idei évre az NNG elemzői – belföldi és külföldi gyártók modelljeit összesen vizsgálva – több mint 24,5 millió új autó eladását várják.


 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....