árvíz

Ne ijedjen meg, ha a fővárosban a rakparton parkolt, és nem találja az autóját

2023.12.26.

Az árhullám miatt ideiglenesen lezárták ezeket az utakat a közlekedés elől, és az itt parkoló autókat is fokozatosan elszállítják.

A képen az alsó rakpart lezárására figyelmeztető KRESZ-táblák láthatók az I. kerületi Halász utcánál december 25-én. A Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, Budapesten a folyó tetőzése december 27-én napközben várható (660 centiméter körüli vízállással) elsőfokú árvízvédelmi készültség mellett.

A Duna emelkedő vízszintje miatt megkezdték a lezárt, kedden várhatóan több helyen víz alá kerülő budai és pesti alsó rakparton hagyott gépjárművek elszállítását - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A közlemény szerint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) a katasztrófavédelem segítségével helyezi át a járműveket azok épségének megóvása érdekében.

Elszállítás előtt a FÖRI munkatársai megpróbálják felvenni a kapcsolatot az üzembentartóval, ha az bejegyeztette a gépjármű-nyilvántartásba a telefonos elérhetőségét. Ennek hiányában, vagy ha az üzembentartó bármilyen okból nem tud megjelenni a helyszínen, a gépjárművet biztonságos helyre szállítják.

Az elszállított gépjárművek üzembentartói a Fővárosi Ügyeleti és Irányító Központ 0-24 órában hívható 301-7500-s telefonszámán vagy a https://fori.hu/elszallitott-jarmuvek oldalon kaphatnak felvilágosítást gépjárművük elhelyezéséről.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....