Hajóbaleset

Négyezer autót emelnek ki a tenger fenekéről - videóval

2020.12.13.

2019 szeptemberében felborult egy dél-koreai teherszállító hajó az amerikai Georgia állam partjainak közelében, a St. Simons-szorosban. A 2017-ben gyártott, 200 méteres Golden Ray nevű hajó Marshall-szigeteki zászló alatt hajózott, végállomása a Közel-Kelet lett volna, ahová mintegy 4000 dél-koreai autót kellett volna leszállítania. Hosszú előkészítő munka után most megkezdték a roncsok és velük együtt a 4 ezer autó kiemelését a tenger fenekéről – írja az automoto.it olasz autós szakportál.  

2019 szeptemberében a Golden Ray teherszállító hajó elsüllyedt a Saint Simon-szorosban, néhány mérföldre a georgiai Brunswick kikötőjétől, fedélzetén több mint 4000 autóval. A baleset okainak feltárására részletes vizsgálat indult. A végkövetkeztetés: a hajó berakodásakor nem vették figyelembe az egyensúlytartási követelményeket. A hajó menet közben instabillá vált és megdőlt, majd rakományával együtt beleborult a tengerbe.

Egy év után megkezdődtek a roncs kiemelési műveletei. Ehhez először egy hatalmas úszóhidat, illetve darut építettek, amely megemelte a hajótestet. Ezt követően darabokra vágták a hajótestet, amit egy elképesztő méretű vontatólánccal visznek majd partra darabokban. A művelet során kiemelik azt a 4 ezer autót is, mely a hajó rakománya volt egy évvel ezelőtt.

A kiemelés meglehetősen durva művelet, így annak várhatóan áldozatául esik majd jónéhány olyan autó, amely épp a lánc útjába kerül.

A hajó kiemeléséről készült videó ezen a linken nézhető meg: https://youtu.be/LpWuRGa1KM8

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....