Volánbusz

Negyven elektromos busszal bővült a Volán-flotta

2021.08.31.
A klíma- és természetvédelmi akcióterv egyik legfontosabb eleme a közlekedés elektrifikációja - mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden a Volánbusznak átadott 40 Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbusz budapesti bemutatóján.
MTI/Soós Lajos
Hozzátette, a kormány kiemelt prioritása, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá váljon. Steiner Attila rámutatott arra, hogy a közlekedési szektor felel a magyarországi szén-dioxid-kibocsátás közel egyötödéért, így a Zöld busz program sokat tesz a környezet ügye érdekében. A kormány a következő tíz évben 36 milliárd forintot szán a programra, ezzel biztosítja, hogy a helyi közösségi közlekedésben is a környezetvédelmi szempontoknak leginkább megfelelő buszok álljanak forgalomba.
Felidézte, hogy a Zöld Busz Programot egy évvel ezelőtt demonstrációs mintaprojekt vezette fel, az elsőt Debrecenben tartották, elektromos buszokat teszteltek, majd ezt követően az elmúlt évben további nagyvárosokban, megyeszékhelyeken végezték el a buszok tesztelését.
Az államtitkár kijelentette, a zöld buszok forgalomba állítása egyértelműen előnyökkel jár. Kifejtette, a teszteredmények azt mutatják, hogy egy zöld busz átlagosan 5 ezer kilogramm károsanyagkibocsátástól mentesítette a környezetet, a buszok átlagosan a teszt időszak alatt 171 kilométert tettek meg, és kilométerarányosan 60 forinttal volt olcsóbb az üzemeltetésük a dízelekkel szemben. Az első nyolc demonstrációs projekt több mint 2 millió forint üzemanyagmegtakarítást eredményezett a közszolgáltatóknál.
Steiner Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a 40 darab elektromos busz forgalomba állításával a tesztidőszak következő szintre emelkedik, valós környezetben, a flottaszintű üzemeltetés tapasztalatait gyűjtik be.
A 40 elektromos autóbusz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt és az Egy a természettel vadászati és természeti világkiállítás idején szállítja majd az utasokat, a tapasztalatokat értékelik, hogy kamatoztatni lehessen a buszok fővárosi agglomerációban történő forgalomba állításánál - tette hozzá.
MTI/Soós Lajos
Az ITM államtitkára szólt arról is, hogy a buszok beszerzését a Zöld Busz Projektiroda bonyolította. A sikeres pályázatoknak köszönhetően 123 elektromos autóbusz, illetve 4 önjáró trolibusz beszerzése valósul meg, ebből a Volánbusz és az MVM 100 elektromos járművet, és a kapcsolódó töltőinfrastuktúrát tudja beszerezni, és kiépíteni az egész országban.
Az első 40 darab elektromos autóbusz vásárlása és a kapcsolódó töltőállomás 6 milliárd forint támogatással valósul meg, a teljes projektérték pedig 7,6 milliárd forintot jelent - mondta az államtitkár.
Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Mobiliti Volánbusz Kft. az elektromos töltőállomások létesítésével és üzemeltetésével járul hozzá ahhoz, hogy az üzembe álló elektromos autóbuszokat kiszolgáló speciális infrastruktúra rendelkezésre álljon.
A Mobiliti Volánbusz Kft. hét helyszínen, mintegy 100 töltőberendezést fog telepíteni, a társaság megkezdte a kivitelezést, a most átadott buszok már az új, nagykapacitású, 100 kilowattos (kW) töltőkről veszik fel az energiát. A Hungexpo területén lévő 20 töltőt a Mobiliti Volánbusz üzemelteti, illetve biztosítja a háttérszolgáltatást, a karbantartást.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a Volánbusz a MÁV-Volán-csoport fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbusz-állománya fiatalítása mellett a zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek forgalomba állításával.
A Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, a főváros vonzáskörzetébe érkező 40 elektromos hajtású autóbusznak köszönhetően évente mintegy 1867 tonna kibocsátás csökkenés várható. Az elektromos autóbuszok mellett közbeszerzési eljárást írtak 164 CNG-meghajtású jármű beszerzésére is, ebből 75 darab szintén a budapesti agglomerációban közlekedik majd.
A Volánbusz 2018 óta tartó flottamegújítási programjának eredményeként az idén év végig 1700 korszerű jármű áll forgalomba Magyarországon, jövőre pedig mintegy 800 járművet terveznek beszerezni - ismertette a Volánbusz elnök-vezérigazgatója.
A Volánbusz közölte, a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciumi partnerrel összesen 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtottak be sikeres pályázatokat a Zöld Busz Programban, a járművek hat megyeszékhelyen, és a budapesti agglomerációban állnak forgalomba 2022 első negyedévétől.
A közlekedési társaság 2021. július 27-én kötött megállapodást az első 40, a főváros vonzáskörzetében közlekedő Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusz beszerzésére. A napokban átvett Mercedes-Benz eCitaro típusú, szóló, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok 28 ülő és 50 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, és egy feltöltéssel akár 240 kilométert is képesek megtenni.
A tájékoztatás szerint az elektromos buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán állnak forgalomba 2022 elején, a 40 jármű ennek megfelelően kék színű, és a fedélzeti kijelzőkön a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR) üzemel majd.
MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..