kgfb

Nem éri meg elbliccelni a kötelező-biztosítást: durván emelkednek a fedezetlenségi díjak

2023.11.14.

Jövőre 10-19 százalékkal, napi 770-1540 forintra nőnek a fedezetlenségi díjak az érvényes kötelező biztosítás nélküli, de forgalomban lévő személyautókra - közölte a Netrisk.hu kedden az MTI-vel.

Az online biztosításközvetítő felhívta a figyelmet, hogy kötelező felelősségbiztosítás hiányában fedezetlenségi díjat kell fizetni, amelynek mértéke napi díjban meghatározott. A fedezetlenségi díj személyautó esetében annak teljesítményéhez kötött. A szabályozás szerint nincs lehetőség a fedezetlenségi díj elengedésére.

Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója jelezte: akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja.

A közleményben példaként említették, hogy a kötelező biztosítás hiányozhat egyebek mellett azért, mert a gépjármű üzembentartója felmondta korábbi biztosítását, de elfelejtett új szerződést kötni. Az új szerződés megkötésekor ki kell fizetni az új szerződés díját és ezzel együtt az arra az időszakra járó fedezetlenségi díjat, amikor nem volt biztosítás az autón.

Előfordulhat, hogy a korábbi biztosítás díjfizetés hiányában megszűnt, de van példa arra is, hogy használtautó-vásárlásnál a vevő nem köt azonnal kötelezőt. A ritkán, nem napi szinten használt autók biztosításáról is elfeledkezhetnek az autósok.

A fedezetlenségi díj közvetve a biztosítással rendelkező autósokat védi, a díjból származó bevétel a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számlára megy. Ebből térítik meg a kötelező biztosítással nem rendelkezők gépjárműve által, vagy - bizonyos korlátozásokkal - az ismeretlen gépjárművekkel okozott károkat.

A Netrisk.hu rámutatott: aki átmenetileg nem használja az autóját, annak érdemes az adott időszakra ideiglenesen kivonnia a forgalomból a járművet, így nem kell kötelezőt fizetnie, ezáltal a fedezetlenségi díj sem merül fel.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....