Mercedes képernyő

Nem is képernyő, hanem szélesvászon került az új Mercedesbe

2025.09.14.

Gombból nem sok maradt az új GLC-ben.

Miután borzasztó sok képernyőt zsúfolt autóiba, a Mercedes végül csak elérte azt, hogy a sok kicsi helyett egy nagyot csináljon. Az EQ Technology-s GLC lesz ugyanis az első modell, amelybe a gyártó új Hyperscreen nevű felszereltsége kerül majd, ami pontosan az, ami a neve. Egy hatalmas képernyő. Oszloptól oszlopig tart és teljesen uralja az autó belterét 99,3 centiméteres hosszával.

Faltól falig tart a képernyő.

Az EQC modellt leváltó új elektromos crossoverben egy ezernél is több LED-ből álló képernyő kap helyet, ami elsőre inkább hangzik viccnek, mint valóságnak, de a Mercedes német, szóval nem viccelnek. Szerintük a képernyő nem vonja el a figyelmet a vezetésről, célja éppen az, hogy segítse a sofőrt, ugyanis szinte minden vezérlő és gomb ezen kap helyet. A felhasználók két részen állítgathatják a "lenyűgöző, úszó képernyőt" a beépített csúszkák segítségével. Persze még most az elején érdemes leszögezni, hogy ez a hatalmas, virtuális műszerfal nem alapfelszereltség, csak az kapja, aki kéri. Az olcsóbb verziókban több lesz a műszer és kevesebb a digitális.

A gombok száma tehát nem nulla, egy-kettő túlélte a Feszti-körkép szélességű képernyőt, de csak azért, mert nem állnak az útjába. A középső vezérlőpanelen és a kormánykeréken lehet még találni manuális gombokat, na és persze az ajtókon. Valószínűleg nem a GLC lesz az egyetlen modell, amibe beépítik ezt a megoldást, sőt, más luxus gyártók is egyre nagyobb és nagyobb képernyőket pakolnak modelljeikbe, mondván, minél nagyobb, annál jobb és prémiumabb. Persze nem mindenki osztja a véleményt.

A beömlők szerencsére nem digitálisak.

A kifinomult anyaghasználat és elegáns műszerfal lassanként átadta a helyét a képernyő központú dizájnnak, ami viszont kevésbé bírja a strapát. Persze lehet azzal védekezni, hogy egy GLC-típusú autót a tulajdonosok nem terveznek hosszú éveken át megtartani. Azonban ez remek példa arra, hogyan is változott a Mercedes tervezési felfogása az eredeti GLC debütálása óta, ami alig egy évtizede történt. A gombok eltűntek, a prémium fa és bőr pedig átadja a helyet az elektronikának, vagy épp a fahatású és bőrhatású anyagoknak.

Persze a trend más márkákra is kiterjed. A BMW is a nagy képernyőkre esküszik, hogy az okostelefonon nevelkedő, egyre fiatalabb generációkat elnyerje. Az új iX3, amit nemrég mutattak be, például egy 17,9 hüvelykes, azaz 45 centis érintőképernyőt helyezett el a modell műszerfalán, a szélvédő alatt pedig szintén oszloptól oszlopig tartó képernyőt. Az Audi és a Porsche is hasonló utat követ, amely trend egybként a kínai autóknál is erősen jelenik meg.

A gombok megmaradtak az ajtókon és a kormánykeréken is.

Persze nem a gyártókat kell okolni, sőt. Elvégezték a kutatásukat és tudják, mit is akarnak a vevők. Kijelzőt, kijelzőt és még több kijelzőt. A képernyő multifunkciós, minden adat egyetlen pöccintésel megjeleníthető és persze rengeteg féle módon személyre szabható.

Képek forrása: Mercedes

Forrás: 
motor1
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....