Lewis Hamilton

Nem találná ki, hányadik szülinapját ünnepli ma Lewis Hamilton

2021.01.07.

A brit versenyző 1985. január 7-én született, első világbajnoki címét a McLarennel szerezte 2008-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben, 2020-ban pedig a Mercedesszel ért fel a csúcsra.

Ma ünnepli 36. születésnapját Sir Lewis Carl Davidson Hamilton (Stevenage, Hrtfordshire, 1985. január 7.) brit autóversenyző, hétszeres Formila-1 világbajnok, a  Mercedes pilótája.

Miután számos gokart-bajnokságot megnyert, Hamilton tizenkét éves korában szerződést kötött a McLaren-Mercedes-szel, hogy később a csapatnál fog autózni.

Pályafutása során a brit Formula Renault-ban is versenyzett, ahol 2000-ben európai gokartbajnok lett. 2007-ben,a Formula–1-ben eltöltött első évében remekül teljesített, és a világbajnokság második helyét szerezte meg, mindössze egy ponttal lemaradvaKimi Raikkönen mögött.

2008-ban megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, majd2014-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban  is világbajnok tudott lenni.

Ő tartja a legtöbb pole pozició rekordját, és a futamgyőzelmek tekintetében is a legeredményesebb a Formula–1-ben. A 2020-as Török Nagydíjon megszerezte 7. világbajnoki címét, és ezzel beérte Michael Schumacher rekordját.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....