biztosítás

Nem vállalják az autószervizek az Astra biztosítós károkat

2015.09.15.

A biztosítási ügyintézést is vállaló karosszériás műhelyek a rossz tapasztalatok miatt egy ideje már nem vállalják felelősségbiztosítás alapján a járművek javítását, ha a károkozó biztosítását a román Astránál kötötték. Az érintetteknek maguknak kell a kártérítést intézniük.

Nem vállalta a szerviz a karambolos gépkocsi kötelező felelősségbiztosítás (kgfb) terhére történő javítását – jelezte olvasónk a közelmúltban. Az ok: a balesetben részt vevő másik jármű biztosítását az azóta csődbe jutott román Astra Biztosítónál kötötték. Azt javasolták olvasónknak a műhelyben, hogy fizesse ki a javítást, majd a számlával forduljon az Astra képviseletéhez.

A panasz alapján szúrópróbaszerűen ügyfélként bejelentkeztünk több fővárosi és vidéki szerviz munkafelvevőjéhez, és jeleztük, kgfb-és javítást kérünk, a biztosító az Astra. A válaszokból kiderült, hogy a javító vállalkozások körében már jóval a román biztosító csődje előtt köztudott volt, hogy bajban van a cég. Nem a hírekből tudták ezt, hanem a kártérítések elhúzódása jelezte ezt számukra. Egy érdi vállalkozásnál közölték, ügyfelük három hónapja vár a pénzére az Astrától. Éppen ezért a szervizek érthető módon nem vállalják a biztosítási ügyintézést, ha a román biztosító állna helyt a javításért.

Kihez fordulhatnak a pórul járt autósok, ha a szerviz nem segít – tettük fel a kérdést a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz). A szervezet válaszában egyfelől igyekezett megnyugtatni az érintetteket, hogy a román garanciaalap az Astra Fióktelep valamennyi ügyfelét, esetleges károsultját kártalanítja. A kárigényeket közvetlenül a román garanciaalapnál, illetve a garanciaalap által e célra kijelölt megbízottaknál is elő lehet terjeszteni. Csakhogy a megbízott személyét még nem jelölték ki, a magyar ügyfelek magyar nyelven egyelőre nem folyamodhatnak a garancialaphoz, és azt sem tudni, hogy a bekövetkezett károk esetében a kárszakértést ki végezheti el.

Felmerül a kérdés, nem segíthet-e a Mabisz által kezelt Kártalanítási Alap (Kalap), amit éppen azért hoztak létre, hogy ha felszámolnak egy biztosítót, legyen, aki fizet. A román Astra hazai fióktelepének is a magyar Kalapba kellett befizetnie, amit egyébként a román anyacég bíróságon megtámadott. Ezzel kapcsolatban pedig – sajtóinformációk szerint – még nincs jogerős ítélet. Pedig ennek azt a kérdést kellene eldöntenie, hogy ha egy károsultnak a magyarországi Astra (fióktelep) nem térít, akkor hogyan is működik a kárkifizetés.

Azt, hogy az Astra Biztosító korábban sem a gyors kifizetésekről volt ismert, egy korábbi MNB-elmarasztalás is bizonyítja. A jegybank (MNB) megállapította: az Astra az esetek közel felében reagált késedelmesen, ezért pénzbírságot szabott ki a jegybank. Az Astra fióktelepe 238 kgfb-kárügyből 9 esetben egyáltalán nem, 116 esetben pedig késedelmesen küldte meg a jogszabály által előírt kártérítési javaslatot vagy az indoklással ellátott választ a károsultaknak. A biztosító tehát az esetek közel felében késedelmesen reagált.

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Idők 2015. szeptember 11-i számában

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....