Lynx KF41 harcjármű

Német védőpajzs kerül a magyar Hiúzokra

2021.05.13.

A német Rheinmetall vállalatcsoport StrikeShield aktív védelmi rendszerével szerelik fel a Magyar Honvédség számára beszerzendő Lynx (Hiúz) gyalogsági harcjárműveket - tájékoztatta a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága csütörtökön az MTI-t.

"A fenyegetést jelentő ellenséges páncéltörő lövedékeket semlegesíteni képes, úgynevezett aktív védelmi rendszerek nyújtják a ma elérhető legmagasabb fokú biztonságot a honvédség új harcjárművei számára. A StrikeShield megóvja a Lynxek személyzetét és a szállított katonákat. Ezáltal lehetővé teszi, hogy a 21. századi intenzív hadviselés viszonyai között, korszerű fegyverek tüzének kitéve is teljesítsék feladataikat" - idézte Maróth Gáspár kormánybiztost a közlemény.

A kormánybiztos szavai szerint a haderőfejlesztésben kiemelt szempont a saját erők megóvása, túlélőképességük biztosítása, így "nem lehetett kérdés, hogy az új, nagy értékű fegyverrendszer-platformokat, járműveket a rendelkezésre álló legkorszerűbb önvédelmi megoldásokkal, technikákkal lássák el".

A Lynx (Hiúz) gyalogsági harcjárművek beszerzéséről, valamint az eszközök nagy részét idehaza előállító vegyesvállalat létrehozásáról szóló megállapodásokat 2020 szeptemberében írták alá a német Rheinmetall és a magyar állam képviselői, több mint 2 milliárd euró értékben - emlékeztettek. Ezen belül a StrikeShield aktív védelmi rendszer több mint 140 millió eurót tesz ki - tették hozzá.

Ezek a harcjárművek alkotják majd a legfontosabb fegyverrendszerét annak a korszerű nehézdandárnak, amelynek felállítását a NATO felé vállalta Magyarország. "A beszerzés egyúttal egy olyan alapvető haditechnikai eszközkategóriát állít helyre a magyar haderőben, mellyel az a BMP-1-esek több mint másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta egyáltalán nem rendelkezett" - fogalmaztak.

Az első 46, még németországi gyártású Lynx 2022-től érkezik, majd további 172 járművet már a hazai üzemből kap meg a honvédség. A Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi harcjárműgyárának alapkövét 2020 decemberében tették le. A tervek szerint 2022 végén lesz a tesztüzem, amit a termelés beindítása követ - olvasható a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....