Németország

Németország megszavazta az autópályadíjat

2015.03.28.

2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a közlekedőknek, 5 nap 5 euróba fog kerülni.

A törvény alapján a Németországban üzemben tartott személygépkocsik és lakóautók tulajdonosainak nem jelent új terhet a díj, mert ugyan automatikusan éves matricát kell váltaniuk, de ennek összegével megegyező kedvezményt kapnak a gépjárműadóból.

Az úgynevezett infrastrukturális járulék így csak a külföldieknek plusz teher. A kormány számításai szerint évente több mint 510 millió euró bevétel keletkezik a járulék révén.

A külföldi autósok 5 napra 5 euróért, 10 napra 10 euróért, 2 hónapra 22 euróért vásárolhatnak autópálya-matricát. Az éves díjat a kocsi környezetvédelmi besorolása alapján állapítják meg. 

A nagykoalíció szavazataival elfogadott törvényjavaslat záró vitájában Alexander Dobrindt közlekedési miniszter kiemelte, hogy az autópályadíj igazságos és szemléletváltozást jelent, hiszen a közlekedési infrastruktúra finanszírozási rendszere elmozdul a használat alapú finanszírozás felé, míg eddig kizárólag az adóbevételből fedezték a költségeket, vagyis mindenkinek fizetnie kellett, függetlenül attól, hogy használta-e az autópályákat.

Az ellenzék szerint az autópályadíj hátrányos helyzetbe hozza a külföldieket, ami ellentétes a diszkriminációt tiltó uniós joggal. "Kínos nap ez Németországnak", hiszen törvénybe foglalták a bajor konzervatív CSU kocsmai törzsasztaloknál zajló vitákat idéző lózungjait - mondta Anton Hofreiter, a Zöldek vezérszónoka. Hozzátette, hogy az autópályadíj hatalmas bürokráciával jár, ezért a kormány a legjobb esetben is csak a rendszer fenntartásához szükséges bevételt éri majd el.

A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése a  CSU - az Angela Merkel vezette CDU testvérpártja - nyomására került a koalíciós szerződésbe. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük tarthatatlan állapot.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....