névadás

A nép mondja meg, hogy mi legyen a neve a BYD legnagyobb szedánjának

2026.06.20.

A BYD a közösségi médiában kérte ki a felhasználók véleményét arról, hogy milyen nevet kapjon az új, csúcsmodellnek szánt szedánja.

A vállalat a Weibón hat lehetséges névváltozatot tett közzé, amelyek közül lehet.

A szavazás eddigi állása alapján egyértelmű favorit rajzolódik ki: a Dahan (Nagy Han, a Han-dinasztia után) messze vezet a mezőnyben, több mint 1700 szavazattal, míg a második helyezett Han Tianxia jóval kevesebb támogatást kapott. Ez alapján szinte biztosra vehető, hogy a BYD új csúcsmodellje végül a Dahan nevet viseli majd.

A névválasztási folyamat nem csupán marketingfogás: a BYD tudatosan épít a kínai kulturális hagyományokra, amelyeket globális márkastratégiájának részeként igyekszik hangsúlyozni.

A BYD nemrég indította el Datang (Nagy Tang, a Tang-dinasztia után) nevű nagyméretű SUV előértékesítését, amely nagy érdeklődést váltott ki: kevesebb mint két hét alatt mintegy százezer előrendelés érkezett rá. A nagy kereslet miatt a vállalat kénytelen volt elhalasztani a modell piaci bevezetését, hogy fel tudjon készülni a gyártási igények kielégítésére.

 A Nagy Han ennek a sikeres stratégiának a folytatásaként jelenhet meg, immár a szedánszegmens csúcsán.

Az új modellről már több részlet is napvilágot látott. Az autó egy nagyméretű, mintegy 5,2 méter hosszú szedán lesz, elegáns, áramvonalas tetővonallal és karakteres frontrésszel. A külső dizájnt krómozott, többküllős felnik és egyetlen, végigfutó hátsó lámpasor teszi hangsúlyossá, míg a tetőre szerelt LiDAR szenzor az autó fejlett vezetéstámogató rendszereire utal.

A modell az új, LFP-alapú Blade 2.0 akkumulátorra épül, amely rendkívül gyors töltést tesz lehetővé: a gyártó szerint 10-ről 97 százalékra mindössze kilenc perc alatt feltölthető. A hátsókerék-hajtású változat hatótávolsága elérheti az 1008 kilométert a kínai CLTC mérési ciklus szerint, míg az összkerékhajtású verzió esetében 880 kilométeres értékkel számolhatunk. Ez a kategóriában kiemelkedő adat, különösen az ultragyors töltési képességgel együtt.

A BYD várakozásai szerint az új zászlóshajó szedán 2026 harmadik negyedévében kerülhet a kínai piacra. A modell kulcsszerepet játszhat a márka prémiumkategóriás pozicionálásában,  egy olyan időszakban, amikor a BYD hazai eladásai visszaesést mutatnak. A Dahan bemutatása és erős marketingje – például a közönség bevonása a névadásba – fontos eszköz lehet a kereslet élénkítésére .

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....